Views: 76
Tartalom
Az MVGYOSZ hírei, közleményei
1. Ülésezett az elnökség
2. Tavaszköszöntő Teadélután, Gyümölcsoltó Boldogasszony Napján
3. Kibővült a gépjárműadó mentességet igénybe vehetők köre
4. Átvehetők az akciós Toshiba micro SD kártyák
5. Zárva lesz a Segédeszközbolt
6. Az MVGYOSZ Segédeszközboltjának újdonságai
7. Heti könyvajánlók – kerek évfordulók, jeles napok tükrében
Vendégoldal
8. Ismerj meg és sportoljunk együtt egy egészségesebb életért
9. A Baltazár Színház előadása
10. Az AKKU Egyesület ajánlata
11. Írjunk közösen verset
***
Az MVGYOSZ hírei, közleményei
1. Ülésezett az elnökség
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöksége 2017. március 3-án elnökségi ülést tartott, melynek beszámolóját jelen hírlevél mellékleteként csatoljuk (Ismét ülésezett az elnökség.docx).
Sztakó Krisztina
***
2. Tavaszköszöntő Teadélután, Gyümölcsoltó Boldogasszony Napján
Tavaszköszöntő teadélutánt rendezünk, 2017. március 25-én, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége kis előadó termében, 12 órától 20 óráig.
A belépés díjtalan!
“Március a meteorológiai évszakváltások szerint az első tavaszi hónap. A tavasz a megújulás, a természet újjászületésének az évszaka. A nappalok hosszabbodnak, enyhül az időjárás, és lekerül rólunk a nagykabát. A hó alól virágok kukucskálnak, dugják ki a fejüket, madarak készülődnek a fészekrakáshoz, és csivitelésüktől egyre hangosabbak a kertek és a mezők.
Március 18., 19., 21.: Sándor-József-Benedek napja. A néphit úgy tartja, hogy ezek a napok vetnek véget a hosszú, hideg télnek és ekkor veszi kezdetét a termékeny tavasz: “Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget.” “Ám ha üres ez a zsák, nem kapod csak a harmadát”.
Március 21.: Benedek napja a “hivatalos” tavaszkezdés, azaz a tavaszi nap-éj egyenlőség napja.
Március 25.: Gyümölcsoltó Boldogasszony napja. Jézus fogantatásának ünnepe. Egyike az év legjelentősebb Mária-ünnepeinek.” E nap alkalmas a fák oltására, szemzésére.”
Gyertek hát Barátaim! Vár ránk a Kikelet!
Programok:
Fellép a Szarkaláb együttes.
Bemutatkozás: Az együttes ötlete 2010-ben a Vakok Iskolájában fogalmazódott meg azzal a céllal, hogy az ott tanuló tizenéves fiataloknak adjon valamit, ami valódi értéknek mondható, és amivel érdemes foglalkozni. Magyar népzenét és megzenésített verseket formálunk át a saját képünkre és az együttes hangszerparkjára, s bízunk abban, hogy a hallgatóság is ugyanúgy örömét leli a zenénkben, mint amilyen örömmel mi alkottuk meg és játsszuk újra meg újra együtt. Egykor mi is az iskolában tanultunk, de ma már dolgozó, tanuló, családos fiatal felnőttekként éljük mindennapjainkat. Ami közös bennünk, hogy zeneszerető, vidám és összetartó csapat vagyunk. Kezdetben az iskola rendezvényeire, majd egyre több fellépésre kaptunk meghívást, már az intézmény keretein kívül is, s eközben lemezünk anyaga is elkészült. Az együttes tagjai: Pausch Éva, ének Geszti Eszter, ének, fuvola, parasztfurulyák Ferenczi István, tekerőlant, parasztfurulyák Kanalas Gyula, gitár Nem rég csatlakozott hozzánk vendégzenészként Henkrich Misi is, aki gitárral és ír buzukival gazdagítja zenénket. Az együttes tagja és vezetője Nagy József, aki sajnos már nem lehet közöttünk. De lélekben itt van, és hisszük, figyel bennünket. Egy év telt el halála óta. Hangszereinkben, a dalainkban mindig szólni fog. Köszönet illeti Hrozenszky Beát, a mi Beócánkat is, aki erősít, vezet és biztat bennünket. Mellettünk áll és velünk van, amikor gyengék vagyunk.
Az együttest Geszti Eszter mutatta be.
Kulináris élmények:
A Farkas Teaház zamatos kompozíciói melegítik fel szívünket, kiűzve testünkből-lelkünkből a tél hidegét. A büfében kekszek nyalánkságok, zamatos teák és alkoholos teakoktélok, illetve sör, virsli kapható.
Gyere el hozzánk és hallgasd, hogy zsong a tavasz!
A délután házigazdái Fabók Judit és Farkas Péter.
A rendezvény a Vakbarát Alapítvány támogatásával jött létre.
***
3. Kibővült a gépjárműadó mentességet igénybe vehetők köre
Mentesek a gépjárműadó alól az alábbiakban felsorolt személyek a tulajdonukban lévő egy darab – 100 kW teljesítményt meg nem haladó, nem a külön jogszabály szerinti személytaxi-szolgáltatásra és személygépkocsis személyszállító szolgáltatásra használt – személygépkocsija után legfeljebb
13 000 forint/adóév erejéig:
– a súlyos mozgáskorlátozott vagy egyéb fogyatékossággal élő adóalany
– a súlyos mozgáskorlátozott vagy egyéb fogyatékossággal élő személyt rendszeresen szállító, vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozó adóalany
Joghely:
A gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény 5-6. §-a, 9. §-a, 18. §-ának 12. pontja
jogosultsági-feltétel:
Lásd az „Ellátás megnevezése résznél”.
Igénybenyújtás-formája:
Az adóztatási feladatokat a lakcím szerint illetékes települési, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóság látja el, tehát a gépjárműadó alóli mentességhez a bejelentést az önkormányzat adóügyekkel foglalkozó osztályán/irodáján kell megtenni. Csatolni kell a súlyos mozgáskorlátozottságról szóló orvosi igazolást is.
megjegyzés:
FOGALOM MEGHATÁROZÁSOK ( az ellátásra vonatkozóan): SÚLYOS MOZGÁSKORLÁTOZOTT VAGY EGYÉB FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ AZ A SZEMÉLY: aki a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet 2016. április 1-jén hatályos 2. § a) pontja szerint súlyos mozgáskorlátozottnak vagy 2. § h) pontja szerint egyéb fogyatékossággal élőnek minősül, és ezt a tényt az ott meghatározott szakvélemény, szakhatósági állásfoglalás, igazolás, hatósági határozat másolatával igazolja.,
KÖZELI HOZZÁTARTOZÓ a 2013. évi V. törvény (Ptk.) 8.1. § 1.pontja szerint: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő és a testvér;
Igénybenyújtás-helye:
Lakcím szerint illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatala.
József Tibor
***
4. Átvehetők az akciós Toshiba micro SD kártyák
A 2017. február 21. és 28. között zajlott „Akció” keretében meghirdetett 32 GB-os Toshiba micro SD kártyákra nemvárt mértékű igény jelentkezett. A bolti készlet sokszorosát szerették volna megvásárolni a vevők. A termék beszerzés azonban a megszokottnál lassabban történhetett, ezért néhány vásárlónak várnia kellett, amíg kézhez veheti azt. Március 6-ára sikerült az igényelt darabszámban beszereznünk a memóriakártyákat, amelyeket azok, akiket az akció időtartama alatt nem tudtunk kiszolgálni és név szerinti nyilvántartásunkban szerepelnek, a bolt nyitvatartási idejében átvehetik a terméket.
Az általánostól esetlegesen eltérő nyitvatartási rendről kérem előzetesen tájékozódni szíveskedjenek!
Továbbra is biztosítjuk a bankkártyás fizetés lehetőségét.
Sziládi Zsuzsanna
***
5. Zárva lesz a Segédeszközbolt
Ezúton értesítem az érdeklődőket, hogy az MVGYOSZ Segédeszközboltja 2017.
március 13-án és 14-én szabadság miatt zárva tart.
Megértésüket köszönöm.
Sziládi Zsuzsanna
***
6. Az MVGYOSZ Segédeszközboltjának újdonságai
– Duó tojás szeletelő, mellyel cikkekre vagy szeletekre vágható a főtt tojás; ára érvényes tagságival 1029 Ft
– Tojássárgája szétválasztó; ára érvényes tagságival 328 Ft
– Hagymavágó twist; ára érvényes tagságival 1980 Ft
– Műanyag dobozos sajtreszelő; ára érvényes tagságival 1676 Ft
– Zöldfűszer aprító inox; ára érvényes tagságival 2165 Ft
A feltüntetett árakon azok vásárolhatják meg termékeinket, akik az MVGYOSZ valamely tagegyesületénél, vagy a Természetes Személy Tagok Szervezeténél érvényes tagsági jogviszonnyal rendelkeznek és azt a vásárláskor hitelt érdemlően igazolni tudják. Egyéb esetekben a feltüntetett áraknál többe kerülhetnek.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várok a Segédeszközbolt nyitvatartási idejében, kedden és csütörtökön 10:00-től 18:00-ig (ebédszünet: 12:00-12:30-ig)
és pénteken 8:30-12:00-ig.
A termékek utánvéttel is megrendelhetők!
Tájékoztatom a vásárlókat, hogy a vásárlás megkönnyítése érdekében bevezettük a bankkártyás fizetést.
Érdeklődni telefonon, munkanapokon a 06 (1) 384-8440/110 számon, vagy e-mail-ben, a rendeles@mvgyosz.hu e-mail címen lehet.
Sziládi Zsuzsanna
***
7. Heti könyvajánlók – kerek évfordulók, jeles napok tükrében
Kettős évforduló
50 éve hunyt el Kodály Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző, népzenekutató, zenetudós, akadémikus (1967. március 6.), és 135 éve született (1882. december 16.)
Életrajzi regény a Braille-könyvtárban. Eősze László: Kodály Zoltán életének krónikája
(10 kötet)
Kodály Zoltán pályafutásának bőségesen dokumentált, hiteles története, melyből szinte napról napra nyomon követhető a zeneköltő, a tudós, a nevelő és a
művelődéspolitikus kibontakozásának, küzdelmeinek és beérkezésének minden fontosabb eseménye. A szerző a korábban feltárt források áttekintésén kívül számos
eddig ismeretlen dokumentum közlésével legújabb kutatásainak eredményeiről is számot ad.
A Braille-könyvtár aktuális katalógusa az alábbi linken letölthető: http://www.mvgyosz.hu/braille-konyvtar-katalogus
Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár Páll Erika a Braille-könyvtár nyitvatartási idejében:
kedd és csütörtök 10.00-18.00
péntek: 8.30-12.00
Érdeklődni telefonon, munkanapokon a 06 (1) 384-8440/120. melléken lehet.
*
Március 8 – Nemzetközi nőnap
További részletek:
http://www.evfordulonaptar.hu/2013/03/nemzetkozi-nonap.html
Pszichológia a Hangoskönyvtárban. Csernus Imre: A nő.
„Ez a könyv, a NŐ-ről szól, aki a férfiak imádatának a tárgya, az örök és megfoghatatlan csoda, amelyet már sokan leírtak és megfogalmaztak. Én meg arra
vagyok kíváncsi, hogy hogyan lesz valakiből jó Nő! Nehéz téma, de ahogy megfigyeltem, ez mindkét nemet egyformán izgatja.”
Mitől nő egy nő? És vajon mitől jó nő? Hogyan képes egy nő – vagy akár egy férfi – megélni saját nemiségét? Tud-e jó példával szolgálni gyermekeinek? Tudja-e
jól érezni magát a saját bőrében? És tesz-e valamit azért, hogy jobb legyen?
A könyv adatai:
Felolvassa: Dr. Csernus Imre.
Időtartam: 9 óra.
Adathordozó: 1 CD.
A Hangoskönyvtár aktuális katalógusa az alábbi linken letölthető: http://www.mvgyosz.hu/hangoskonyvtar-katalogus
Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár Taba Zsófia a Hangoskönyvtár nyitvatartási idejében:
kedd: 10-18-ig,
csütörtök: 10-18-ig,
péntek: 8.30-12-ig.
Érdeklődni telefonon, munkanapokon a 06 (1) 384-8440/123. melléken lehet, vagy
e-mail-ben, a hangoskonyvtar@mvgyosz.hu e-mail címen.
Árvay Mária
***
Vendégoldal
8. Ismerj meg és sportoljunk együtt egy egészségesebb életért
A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával FOF2016/96 kódszám alatt „Ismerj meg és sportoljunk együtt egy egészségesebb életért!” címmel integrált szabadidős- és sportprogramot valósít meg 2017 első félévében.
Programunk során integrált rendezvényeket valósítunk meg látássérült és épen látó személyek részvételével együttműködő partnereink bevonásával az alábbi projektelemekkel: nyitórendezvény, társastánc oktatás, Etka jóga foglalkozások, úszásoktatás, teke sport bemutatók, gyalogtúrák, tandemkerékpározás, tandemtúra, záró rendezvény.
A projekt célja egy komplex, a látássérültek egyéni igényeihez, képességeihez, igazodó mozgásfejlesztő, egészségmegőrző szolgáltatási kínálat, melyeket a társadalom ép látással bíró tagjaival közösen végezhetnek. A különböző mozgásformák megismertetésével a rendszeres mozgás, a mindennapi testedzés igényének kialakítása a résztvevőkben, mely által egy lépéssel közelebb kerülnek az egészséges életmódhoz.
A projekt híreiről folyamatosan tájékozódhatnak egyesületünk www.borsodivakok.hu weboldalán.
Támogatóink (FSZK, EMMI) logóit jelen hírlevelünk két mellékleteként csatoltuk: „fszk_logo_text.JPG
emmilogo_1.jpg”
Barnóczki Gábor
Elnök
***
9. A Baltazár Színház előadása
Márciusban is “Nézzünk bizakodva a jövőbe!” a Baltazár Házban..
Tavasznyitogató bizakodva nézésre hívjuk a kedves Közönséget
március 26-án, 27-én és 28-án,
19 órától!
Mi a groteszk? – kérdezi Örkény István és egyperceseiben ad rá választ.
Ha előrehajolunk és terpeszállásban a lábunk között átnézünk,a világ fejtetőre áll. Ebből a szemszögből minden nagyon viccesnek tűnik,még egy temetés is.
A Baltazár Házban újra ablak nyílik egy különleges világba. Kedves Nézőink! Hajoljanak Önök is előre, hogy velünk együtt nevessenek vagy sírjanak a látottakon!
Jegyek a jegy.hu-n és a helyszínen!
Olyan ismert egypercesek elevenednek meg az előadásban, mint a Nézzünk bizakodva a jövőbe!, a Nászutasok a légypapíron, a Van választásunk, a Legmerészebb álmaink is megvalósíthatók!, A végzet, vagy a Budapest. Megelevenednek Örkény István levelei és Meselevelei is, amelyeket a feleségének és a kisgyerekeinek írt. Schneider Zoltán élőben megszólaló zenéje köti össze a különféle részeket.
A Baltazár Színház színészei Müller Péter Sziámival és Kováts Krisztával kiegészülve játszanak el mindent.
Kedves Nézőink! Hajoljanak Önök is előre, hogy velünk együtt nevessenek vagy sírjanak a látottakon!
Szereplők
Színészek:
Erdős Balázs
Fehér Dániel
Horváth Szilvia
Keresztes Anna
Kocsi Zsófia
Kovács Anna
Kovács Veronika
Kováts Kriszta
Kudari Réka
Medetz Attila
Müller Péter Sziámi
Pátkai Andrea
Rafael Erzsébet
Szilvásy Márton
Vörös Ferenc
Zenészek:
Schneider Zoltán – gitár
Perger Guszty – ütőhangszerek
***
10. Az AKKU Egyesület ajánlata
Joe Dipietro: Ügyes kis hazugságok
vígjáték audionarrációval, a Madách Színház sztárjainak tolmácsolásában
2017. március 16., csütörtök, 19:00, Madách Színház
A budapesti Madách Színház Ügyes kis hazugságok című előadását 2017. március 16-án csütörtökön a közönség látássérült tagjai számára akadálymentesített formában játssza.
Az előadás alatt az audionarrációt látássérült nézőink egy készülék segítségével, fülhallgatón keresztül hallgatják. Az eszközök limitált száma miatt kérjük, részvételi szándékát minél előbb jelezze az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Pethes Ágnes, email: akadalymenteskultura@gmail.com, telefon: +36 30 813 4534
Praktikus információk
Helyszín: Madách Színház, 1073 Budapest, Erzsébet krt. 29-33.
Megközelíthetőség: 4-es és 6-os villamossal a Wesselényi utcai megállótól
Jegyár: látássérült nézőink és kísérőjük számára is 3600 Ft/fő
Az est menete
17:45 – találkozó a színház aulájában, a jegyek megvásárlása, a páholyok
elfoglalása
18:00 – színpadbejárás Kerekes Éva és Szerednyei Béla színművészek részvételével
18:30 – büfé és mosdó használat
18:45 – a készülékek kiosztása, üzembe helyezése
19:00 – az előadás kezdete
Az előadás hossza 1 óra 50 perc szünet nélkül.
A Madách Színház szervezése a narrációt igénybevevő vendégek számára a földszinti páholyokban tud helyet biztosítani. Gyengén- és aliglátó nézőink számára tehát a fülmonitorok használata ajánlott. Megértésüket köszönjük!
Az előadás után mindenkit szeretettel várunk egy rövid élménybeszámolóra és tapasztalatcserére!
***
11. Írjunk közösen verset
Felhívás!
Örömmel tapasztaljuk, hogy több sorstársunk kacérkodik a poétasággal, és egyre-másra születnek a lírai alkotások. Most, a Költészet Napja közeledtén hívjuk mindnyájukat, hogy csatlakozzanak felhívásunkhoz, és Írjunk közösen verset!
A játék részletes leírását a jelentkezőkhöz eljuttatjuk.
Jelentkezési határidő:
2017. március 17.
Cím:
gergyeimre@freemail.hu
nagy.vendi54@gmail.com
Gergye Imre, Nagy Vendel
***
A Vendégoldal rovat hirdetéseinek tartalmáért az MVGYOSZ nem vállal felelősséget!
***
Köszönjük, hogy elolvasta hírlevelünket!
***
A hírlevelet szerkesztette: Árvay Mária és Szabó Hajnalka