Views: 3
Megválasztották az Európai Vakok Szövetségének új tisztségviselőit
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége is részt vett az Európai Vakok Szövetsége (EBU) tisztújító közgyűlésén Lisszabonban. Az európai országokból érkező érdekképviseleti szakemberek megválasztották az EBU vezető tisztségviselőit, elfogadták a szövetség új stratégiáját, és módosították annak alapszabályát. Emellett egy innovatív segédeszközökről szóló konferenciának is jutott hely.
TOVÁBB
Ismerkedés a fehérbottal korai életkorban
Az önálló közlekedés képessége hatalmas kincs egy súlyos fokban látássérült ember életében. Ma már hazánkban is egyre több szakember vallja, hogy születetten látássérült baba esetében a fehérbottal való ismerkedést érdemes minél korábban elkezdeni.
TOVÁBB
Együtt a jövőnkért 2024. február – Tudatosság és mozgás a mindennapokban
Hogyan kapcsolódik össze a mozgás, a testkép és az elemi rehabilitáció? Miért függ össze a testtudatosság a tájékozódási képességgel? Tartsatok velünk az Együtt a jövőnkért programsorozat februári alkalmán, és egyebek mellett ez is kiderül!
TOVÁBB
A bolt kínálatából – Kézi nagyító cserélhető lencsékkel
A Levenhuk Zeno Multi ML11 nagyítókészlet három cserélhető lencsét tartalmaz egy darab nagyítónyéllel. A lencsék méretei: 65 mm, 60 mm, 35 mm, melyek 2,5-szeres, 6-szoros és 16-szoros nagyítással bírnak. Az eszköz optikai műanyagból készült, fogóját gumírozott műanyag borítja. A megvilágítást LED-lámpa biztosítja, a kényelmesen elrendezett kapcsológomb az eszköz nyelén helyezkedik el. Tagi kedvezményes ár: 9829 Ft.
TOVÁBB
Narrálva ajánljuk – Oliver! (musical)
Dátum: 2024. február 25. 15:00 óra
Helyszín: Pesti Magyar Színház
Egy viharos éjszakán egy fiatal lány a mudfogi dologházban megszüli gyermekét, majd meghal. Az árva a Twist Olivér nevet kapja. A fiatal Olivér hányatott sorsa elől Londonba menekül, ahol zsebtolvajok bandája veszi pártfogásába, melyet Fagin irányít. Olivert megtanítják a tolvajlás művészetére, ám már az első próbatételen elbukik. Sorsa váratlanul jóra fordul, amikor egy gazdag úriember a házába fogadja. A történet azonban itt még nem ér véget, bűnöző cimborái ismét felbukkannak, hogy visszarántsák az alvilágba… Vajon sikerrel járnak?
TOVÁBB
Samsung okostévés funkciókkal ismerkedünk a mai Gépházban
A televíziós adásunk második felvonásában a múlt héten megismert Samsung tévé tovább élvezi vendégszeretetünket, és kipróbálunk rajta olyan smart funkciókat, mint az alkalmazásáruház, a külső adathordozók kezelése, vagy épp a filmes és zenés streaming.
TOVÁBB
Heti könyvajánló
Gerőcs Péter, 38 éves kortárs magyar író
Állandó kolumnistánkat tízéves online barátság fűzi a szerzőhöz. Mivel a katalógusunkban megtalálható hangoskönyvei száma tekintélyes, elérkezett az idő, hogy a tehetséges próza- és esszéírót a könyvajánló talpalatnyi színpadára csalogassuk – az ismertető átfutására szánt öt perc erejéig.
TOVÁBB
Az MVGYOSZ Hírlevél hangos változata meghallgatható az MVGYOSZ Hangoskönyvtára alkalmazásban az Újság kategória alatt, továbbá a Telefotel szolgáltatásban és a Hobbyrádió adásában.
A Telefotel új hívószáma: 06/42-220-640
Az MVGYOSZ hírlevél a 3-as menüpontban érhető el.
A Hobbyrádió minden kedden reggel 8 és este 20 órakor tűzi műsorára a hangos hírlevelet. A rádió hallgatási linkje: https://www.hobbyradio.hu/play
Köszönjük, hogy elolvasta hírlevelünket!
A hírlevelet szerkesztette:
Hegedűs Katalin és Fekete Zoltán