Túrázás látássérültként: mire érdemes figyelnünk?

A jó idő beköszöntével egyre többen indulunk kirándulni vagy túrázni. A természetjárás nemcsak kellemes kikapcsolódás, hanem kiváló lehetőség a mozgásra, a feltöltődésre és a közösségi élményekre is. Sokan azonban úgy gondolják, hogy a látássérült emberek számára a túrázás túl nehéz vagy veszélyes tevékenység.

A valóságban azonban megfelelő felkészüléssel és néhány praktikus eszközzel a természetjárás számunkra is élvezetes és biztonságos program lehet. Hiszen bár nem látunk, mégis ugyanúgy élvezhetjük a kirándulások adta örömöket és élményeket, mint bárki más. Érezzük az erdő és a mező illatát, halljuk a fák között játszadozó szél susogását, a madarak dalát, valamint a szarvasok, őzek, vaddisznók vagy nyulak lépteinek hangját. Ősszel pedig, ha szerencsések vagyunk, a szarvasbőgést is átélhetjük. Emellett a túrabottal sétálva akár az állatok lábnyomait is kitapogathatjuk.

De hogyan érdemes belevágni?

Látássérültként egy látó társ segítsége itt is jól jöhet. Ő felhívhatja a figyelmet az ösvényen megbújó ágakra, a csúszós részekre, és elmondhatja nekünk, mi vesz körül bennünket. Mesélhet például arról, hogy ősszel milyen gyönyörű sárga, barna és vörös színekben pompázik az erdő. Figyelmeztethet, ha éppen egy szederinda mellett megyünk el, nehogy beleakadjunk, vagy megtapintatja velünk a különböző növényeket, azok terméseit és az állatok nyomait. Így sokat tanulhatunk egymástól, és egy remek, közös élményekben gazdag életformát alakíthatunk ki.

Kezdő túrázóként célszerű könnyebb, jól járható útvonalakat választani. Az első kirándulások alkalmával érdemes rövidebb, 3–5 kilométeres túrákon részt venni, lehetőleg kisebb szintkülönbséggel és jól kijelölt turistautakon. A parkerdei séták, a tanösvények vagy a széles erdei utak kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy fokozatosan megszerezzük a szükséges tapasztalatot. Ha már megvan a kellő gyakorlat, következhet a nehezebb terep, például egy hegyvidéki túra, vagy a hosszabb, akár már teljesítménytúra-hosszúságú kirándulások is.

Ruházat és felszerelés

A túrázás során az egyik legfontosabb kérdés a megfelelő ruházat. Nem feltétlenül a legdrágább felszerelésre van szükség, de néhány alapvető szabályt érdemes betartani. A legfontosabb a kényelmes, stabil talpú túracipő vagy egy könnyű túrabakancs. Ez megfelelően tartja a bokát, és a csúszósabb talajon is biztonságosabb mozgást tesz lehetővé.

Ruházatból érdemes a réteges öltözködést választani. Egy kényelmes túranadrág vagy sportnadrág, egy légáteresztő póló, valamint egy könnyű pulóver vagy széldzseki szinte minden helyzetben jó szolgálatot tesz. Az időjárás gyorsan változhat, ezért egy vékony esőkabátot is célszerű magunkkal vinni – még akkor is, ha induláskor hétágra süt a nap.

Sokan kérdezik, hogy szükség van-e túrabotra. A válasz: nem kötelező, de sok esetben rendkívül hasznos lehet. A túrabot segít az egyensúly megtartásában, tehermentesíti a térdeket lejtőn lefelé haladva, és támaszt nyújt az egyenetlen terepen. Látássérültként különösen praktikus olyan helyeken, ahol a talajviszonyok gyakran változnak, vagy ahol nagyobb kövek, gyökerek nehezítik a haladást.

Egy egynapos kirándulásra általában nincs szükség hatalmas zsákra, a legtöbb esetben egy 15–30 literes túrahátizsák bőven elegendő. Fontos, hogy kényelmes legyen, megfelelően illeszkedjen a hátunkhoz, és lehetőleg legyen rajta mellkas- vagy derékpánt is.

De mit érdemes belepakolni?

Mindenképpen legyen nálunk elegendő ivóvíz, néhány energiapótló élelmiszer – például szendvics, gyümölcs vagy müzliszelet –, valamint esőkabát és papír zsebkendő. Nyáron a naptej és a sapka is elengedhetetlen (a sapka ráadásul az alattomos, belógó faágaktól is védhet), míg hűvösebb időben egy plusz réteg ruházat, például egy nyaksál jöhet jól. Nem árt, ha van nálunk feltöltött mobiltelefon, esetleg egy kisebb powerbank is. Ha szükséges, egy egyszerűbb elsősegélycsomag és egy zsebkés is helyet kaphat a táskában.

Látássérültként néhány további eszköz is megkönnyítheti a túrát. A fehér bot sok esetben a felszerelés alapvető része marad – különösen ismeretlen útvonalakon –, feltéve, hogy elég erős és masszív. Amikor azonban erdőben, mezőn vagy a hegyekben kirándulok, én személy szerint sokkal jobban preferálom a túrabotot, mert alkalmasabbnak tartom az ottani viszonyokhoz.

Hasznos lehet továbbá, ha nálunk vagy a látó társunknál van egy GPS-alapú navigációs alkalmazás, amely hangos útvonalvezetést biztosít. Egyes alkalmazások a környezetben található látnivalókról vagy tájékozódási pontokról is információt tudnak adni. Ha van látásmaradványunk, a társunk egy jól kitűnő, színes kendőt is köthet a hátizsákjára, a karjára vagy a nyakába, így könnyebben tudjuk követni. Ha ez nem megoldható, a táskájára köthetünk egy kis csengőt is (hasonlóan a kutyacsengőhöz). Ez a hangos megoldás remekül segíti a követést, és így pusztán a botunkra támaszkodva is tartani tudjuk a lépést a többiekkel.

Amennyiben csoportosan túrázunk, érdemes előre egyeztetni a vezetővel vagy a túratársakkal a segítségnyújtás módjáról. Sok esetben elegendő a vezetőkarral történő kísérés, amely biztonságos és kényelmes megoldást jelent nehezebb terepen is.

Személyes tapasztalatok – az élmény a lényeg!

Minden esetben a legjobb barátommal és a kutyáinkkal együtt megyek túrázni, hiszen sok egyéb mellett összeköt minket a természet szeretete. A 30 literes hátizsákomba ilyenkor a saját dolgaim mellett a kutyám, Rió cuccai is beleférnek: neki mindig viszek egy tálat, vizet, kullancsriasztót és pórázt. Érdemes a legtöbb eshetőségre felkészülni ruházat terén is. Inkább legyen nálunk több ruha, mint hogy hiányozzon, hiszen levetni és felvenni is bármikor lehet, ahogy a szükség megkívánja.

Míg régebben akár 10–15 kilométereket is megtettünk, addig manapság már relatív rövidebb távokat, 5–7 kilométert túrázunk. Nem a teljesítménytúra vagy a minél nagyobb táv, hanem az élmény számít. Nem utolsó szempont az sem, hogy a kutyáink egészségére és jelzéseire is figyelünk. Nem biztos ugyanis, hogy ma is ugyanannyit bírnak, mint mondjuk 3–4 évvel ezelőtt.

Előszeretettel járjuk a Nárai, Gencsapáti és Bozsok környéki erdőket, emellett mostanság egyre többet fedezzük fel a Kőszegi-hegység vidékét. A közelmúltban megmásztuk a Kalapos-kövekhez vezető ösvényt, ellátogattunk a Gyertyános-kúthoz, és a Hétforrás felé is jártunk. A tervek és a célok folyamatosan bővülnek, és minden alkalommal, amikor teljesítünk egyet, már alig várjuk a következő túrát!

A természetjárás lényege nem a megtett kilométerek számában rejlik, hanem az élményekben: az erdő hangjaiban, a madárcsicsergésben, a friss levegőben vagy egy jó beszélgetésben. Éppen ezért érdemes a saját tempónkban haladni, és olyan útvonalat választani, amelyet valóban élvezni tudunk. A természet mindenkié. Ennek jegyében pedig egyre több törekvést látunk, tapasztalunk arra vonatkozólag, hogy a természetjárás egyaránt elérhető legyen az ép és a fogyatékossággal élő emberek számára is.

Te szoktál kirándulni, túrázni? Melyik a kedvenc kirándulóhelyed?

Milyen módszereket és eszközöket használsz? Egyedül mész, vagy barátokkal, családdal, esetleg nagyobb társasággal közösen? Merre jártál már, és hova tervezel menni legközelebb? Van olyan emlékezetes túraélményed, amelyet szívesen megosztanál másokkal?

Írd meg kommentben! ☺️

 

(Csiszár Tamás)