Views: 1
Az előző részben arról beszéltünk, hogy látássérültként miként is használjuk a számítógépet, az okostelefont és a tabletet. De mi a helyzet a kultúrafogyasztással? Sokan azt gondolják, hogy látássérültként nem tudunk tévét nézni, filmet vagy sorozatot követni, és a színház vagy akár a cirkusz élménye is korlátozott számunkra.
Pedig ez ma már egyáltalán nincs így: a modern technológiának köszönhetően egyre több helyen elérhető az úgynevezett audionarráció. De mit is jelent ez pontosan? Az audionarráció (hangos képleírás) lényege, hogy a vizuális tartalmakat szóban is közvetíti. A narrátor elmondja, mi történik a képen: hogyan mozognak a szereplők, milyen az arckifejezésük, hol játszódik a jelenet, és minden olyan fontos részletet, amit egy látó néző a képből érzékel. Például képzeljünk el egy jelenetet, ahol két szereplő némán áll egymással szemben. Egy látó néző számára sok mindent elárul a testtartásuk vagy az arckifejezésük. Az audionarráció ilyenkor segít: például elhangzik, hogy „a férfi idegesen ökölbe szorítja a kezét, a nő bizonytalanul hátralép”. Így a jelenet jelentése a látássérült néző számára is érthetővé válik.
Ennek köszönhetően a kulturális élmények – legyen szó színházról, filmről vagy televíziós műsorokról – sokkal teljesebb módon válnak hozzáférhetővé.
Hazánkban az audionarráció színházi alkalmazásával elsőként Zalán János foglalkozott a Pesti Magyar Színház élén. A kezdeményezést hamar tettek követték, és megszülettek az első narrált színházi előadások. A 2010-es évektől kezdve ez egyre nagyobb teret nyert, és ma már több intézmény is rendszeresen kínál ilyen alkalmakat. A Pesti Magyar Színház műsorán például olyan darabok is elérhetők audionarrációval, mint A Pál utcai fiúk, a Valahol Európában vagy az Egri csillagok. Nem csupán a színházban, hanem a cirkusz világában is megjelent ez a lehetőség. Így a Fekete Péter Főigazgató Úr vezette Fővárosi Nagycirkusz egyedülálló módon a világon elsőként kötötte össze a narrációt és a cirkusz varázsát. Itt több előadást is megtekinthetünk már audionarrációval, például a SPLASH! – Swing a víz fölött című vízi cirkuszi produkciót, a Holle anyó-t, valamint legutóbb a Győztesek gáláját is. A cirkuszi előadásokat egy úgynevezett taktilis kulisszabejárás is megelőzi, ahol a látássérült nézők találkozhatnak a fellépőkkel, és kézbe vehetik az előadás során használt eszközöket, kellékeket is. Ez tovább gazdagítja az élményt. Miután pedig elfoglaljuk a helyünket, megkapjuk a narrációhoz szükséges füleseket.
Az audionarrációnak alapvetően két formája van: létezik élő, valós idejű narráció, illetve előre rögzített változat. A színházakban és a cirkuszban élőben történik a leírás. Ilyenkor a látássérült nézők egy fülhallgatót kapnak, amelyen keresztül egy narrátor folyamatosan közvetíti a színpadon vagy a porondon zajló eseményeket. A filmek és sorozatok esetében ezzel szemben előre elkészítik a hangos képleírást. A narrátor a párbeszédek közötti szünetekben mondja el a szükséges vizuális információkat, úgy, hogy az ne zavarja a történet követhetőségét. A kész anyagokat egy látássérült szakértő is ellenőrzi, és csak az ő jóváhagyása után kerülnek a nézők elé. Ma már több ismert film is elérhető audionarrált formában is: így például Az ötödik pecsét, az Indul a bakterház és A tizedes meg a többiek című alkotásokat is megtaláljuk. Emellett az MVGYOSZ Hangoskönyvtára felületein is egyre több narrált tartalom érhető el.
Összességében elmondható, hogy az audionarráció egyre több területen jelenik meg, és valódi hidat képez a látvány és a hang között. Segítségével a látássérült emberek is aktív részesei lehetnek a kulturális életnek – legyen szó egy színházi előadásról, egy filmről vagy akár egy cirkuszi élményről.
(Csiszár Tamás)
