Views: 3
A Híres látássérült emberek rovat sikerén felbuzdulva egy újabb sorozatot indítunk, melyben bemutatjuk a különböző szituációk vakos megoldásait. Hétről-hétre egy-egy olyan segédeszközt, szituációt hozunk, amivel szemléltethetjük, hogy bár egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset látunk, semmiben sem különbözünk a látó társainktól: ugyanúgy elmegyünk boltba, ügyet intézni, helytállunk az oktatás és a munka világában. Mi is eljárunk színházba, múzeumba, szórakozni, nézünk filmeket. Mi is átéljük a természet szépségét: kirándulásokon, hosszabb-rövidebb túrákon veszünk részt és vannak olyanok is, akik valamilyen sportot űznek. Többen a konyhában sem veszünk el, valamint az informatika világában is otthonosan mozgunk. Ha felkeltettük a kíváncsiságod, tarts velünk!
A fehér bot
A különböző szemléletformáló előadásokon, rendezvényeken, cikkekben kiemelt hangsúlyt fektetünk a fehér botra, mint a közlekedés során használt elsődleges segédeszközre.
A fehér bot története röviden
Elsőként Guilly d’Herbemont francia írónő és aktivista foglalkozott a látássérült emberek önállóságának kérdésével, akit nagyon zavart a tény, hogy a vak emberek csak nagyon nehezen tudnak közlekedni a forgalmas párizsi utcákon. Látva, hogy a többi ember nem igazán figyel rájuk, 1930-ban kitalálta, hogy a forgalomirányító rendőrök mintájára ők is fehér, a környezetből jól kitűnő botot használjanak. 1931. február 7-én Párizsban tartott egy nagy, nyilvános eseményt, ahol hivatalos keretek között adta át az első fehér botokat a pártfogoltjainak. Az eseményen a rendőrség, a sajtó és az egészségügyi vezetők is megjelentek, így hangsúlyozva a találmány fontosságát. Nem sokkal később a brit cserkészek és a vakokat segítő szervezetek is átvették az ötletet, gyorsan nemzetközi szintre emelve azt. Az Egyesült Államokban a harmincas évek elején kezdte el népszerűsíteni Miriam MacDonald és a vakvezető kutyás mozgalom egyik úttörője, Morris Frank is. Az amerikai Charles Buchanan nevéhez is kötnek újításokat, például ő javasolta, hogy a bot ne csak fehér legyen, hanem legyen rajta piros szegély is. Itthon a 40-es évek második felében és az 50-es években terjedt el igazán. A Fehér bot Világnapját, vagyis október 15-ét, mint a fehérbot és a látássérült emberek világnapját, nemzetközi szinten hivatalosan 1964-től, Magyarországon pedig az 1970-es évektől ünnepeljük.
A fehér botok között találunk pásztázó, jelző és támbotokat is. A pásztázó botot általában az aliglátó és a teljesen vak emberek használják. Ez egy strapabíró, ugyanakkor rugalmas hosszú bot, ami vagy üveg-, vagy szénszálas darab. Feladata, hogy a pásztázó, legyező mozgás közben, a talajon kopogtatva jelezze számunkra az úthibákat, járdaszegélyeket, valamint a különböző akadályokat. A jelző botot gyengénlátóként, vagy például vakvezető kutyával közlekedve használjuk. Ezzel a könnyű, műanyag bottal jelezzük a látássérültséget. A támbotot pedig általában az idősebb sorstársak alkalmazzák, akiknek a mozgása is kissé bizonytalan. Fő tulajdonsága, hogy nagyon masszív, erős, bátran rátámaszkodhatunk, nem csuklik össze.
A következő részben arról lesz szó, hogy a bot miként segíti a közlekedést, valamint arról, hogy te mit tehetsz, amikor találkozol velünk.
(Csiszár Tamás)
