MVGYOSZ partnerszervezeteinek hírlevele 21/2020

Találatok: 14

A BELÜGYMINISZTÉRIUM INFORMATIKAI HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁGA, A NISZ ZRT. ÉS AZ INFORMATIKA A LÁTÁSSÉRÜLTEKÉRT ALAPÍTVÁNY KÖZÖS SAJTÓKÖZLEMÉNYE
Örömmel jelentjük be, hogy az ország licenc program meghosszabbításával további két éven át ingyenesen érhetőek el a látássérült és olvasásban akadályozott emberek számára a számítógép használatához szükséges képernyőolvasó és nagyító szoftverek licencei.  Az amerikai Vispero cégcsoport által fejlesztett és az Informatika a Látássérültekért Alapítvány által magyar nyelven biztosított szoftverek minden Magyarországon élő és határainkon túli, magyar igazolvánnyal rendelkező érintett számára továbbra is elérhetőek 2022. június 30-ig.
Akadálymentes e-ügyintézés Továbbra is ingyenesen igényelhetők a látássérült embereket segítő szoftverek
Folytatódik az ország licenc program, melynek keretében minden Magyarországon élő és határainkon túli, magyar igazolvánnyal rendelkező látássérült vagy olvasásban akadályozott állampolgár ingyenesen juthat hozzá a legnépszerűbb segítő szoftverek magyar nyelvű változataihoz. Ez a lehetőség ma a világon összesen három országban áll a látássérült emberek rendelkezésére. A látássérült vagy olvasásban akadályozott magyar állampolgárok és az érintetteket oktató intézmények, foglalkoztató cégek, részükre szolgáltató szervezetek, valamint az őket segítő szakemberek és családtagok 2022. június 30-ig térítésmentesen igényelhetik a JAWS for Windows képernyőolvasó, a ZoomText és MAGic képernyőnagyító, valamint a Fusion képernyőolvasó és nagyító szoftverek licenceit. A 2018-ban indult ország licenc program két évvel történő újbóli meghosszabbítását ezúttal is a Belügyminisztérium Informatikai Helyettes Államtitkársága támogatja. Alapvető célkitűzés, hogy minden érintett hozzájuthasson a tanuláshoz, munkavégzéshez, valamint az online tájékozódáshoz és az elektronikus ügyintézéshez nélkülözhetetlen segítő szoftverekhez. „Fontosnak tartjuk, hogy az iskolákban, a munkahelyeken, valamint az otthonokban is elérhetőek legyenek ezek a szoftverek és ez a speciális igénybevevői kör is hátrányok nélkül tudjon élni az elektronikus közszolgáltatások lehetőségével” – nyilatkozta Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára. „Kormányzati cél és egyben európai uniós előírás, hogy az akadálymentesítés révén a látássérülteknek is kezelhetővé váljanak az elektronikus felületek, melyben nagy segítséget nyújtanak ezek a programok. Az állam által biztosított ingyenes szoftverhasználat körülbelül 300 ezer ember elektronikus ügyintézését könnyítheti meg, illetve teheti egyszerűbbé” – egészítette ki Hajzer Károly. A képernyőolvasó és nagyító szoftverek licenceinek igénylését a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által működtetett http://akadalymentes.magyarorszag.hu weboldalon található egyszerű és akadálymentes űrlap kitöltésével lehet kezdeményezni. „A magyarországi e-közigazgatási rendszerek létrehozásáért és működtetéséért felelős, társadalmilag elkötelezett vállalatként fontosnak tartjuk, hogy az esélyegyenlőség jegyében minden magyar állampolgár számára elérhetővé tegyük a korszerű e-ügyintézési lehetőségeket” – fogalmazott Bancsics Ferenc, a NISZ Zrt. vezérigazgatója. „Bízunk abban, hogy a képernyőolvasó és képernyőnagyító szoftverek ingyenes biztosításával továbbra is segíthetjük látássérült vagy olvasási nehézséggel küzdő embertársainkat az informatikai térben történő akadálymentes közlekedésben” – tette hozzá Bancsics Ferenc. Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány által magyar nyelven elérhetővé tett szoftverek a http://www.infoalap.hu/orszag_licenc weboldalról tölthetőek le, aktiválásuk az igényléskor e-mailben kapott hitelesítő kóddal végezhető el. „Az ország licenc program nem csupán az új igénylők számára teszi lehetővé, hogy bekapcsolódhassanak a legnépszerűbb támogató technológiák használatába, hanem a már aktív felhasználóknak is lehetőséget biztosít szoftvereik legújabb verzióra történő frissítésére” – mondta el Szuhaj Mihály, az Informatika a Látássérültekért Alapítvány kuratóriumi elnöke. A szoftverek telepítésével, illetve használatával kapcsolatos kérdések esetén az Informatika a Látássérültekért Alapítvány munkatársai készséggel állnak rendelkezésre a +36(1)273-3188-as és a +36(70)295-9288-as ügyfélszolgálati telefonszámon vagy a helpdesk@infoalap.hu e-mail címen. Szuhaj Mihály  Elnök, Informatika a Látássérültekért Alapítvány Gombkötő Zoltán PR menedzser, NISZ Zrt.   ÚJRA AKADÁLYMENTESÍTETT STADIONTÚRA DERBI-HANGULATTAL A tavalyi nagy siker után klubunk újra megszervezi az akadálymentesített stadiontúrát október 24-én. A Ferencváros életében kiemelt szerepet tölt be a társadalmi felelősségvállalás, ezen belül pedig az értékteremtő, a fenntartható projektek felkarolása, illetve az azokhoz való csatlakozás. Klubszinten és egyénileg is hiszünk az értékteremtésben, ezért Magyarország legnagyobb és legnépszerűbb sportegyesületeként büszkén és bátran kezdeményezünk és támogatunk olyan ügyeket mellyel akár példát is mutatva segíthetünk a hátrányos helyzetű emberek és csoportok életminőségén, esélyegyenlőségének javításán. Október 15. a látássérültek nemzetközi napja, más nevén a Fehérbot Napja, melynek célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és a gyengénlátók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésük útját. A Groupama Aréna szervezésében tavaly óriási sikert aratott az első akadálymentesített stadiontúra, amelyen 25 látássérült és kísérőik vettek részt, majd különleges élménnyel egybekötve együtt élhették át az FTC-Újpest derbik fantasztikus hangulatát. A tavalyi évhez hasonlóan, klubunk és a SPORTFIVE Hungary Kft. kezdeményezéseként október 24-én, szombaton az Újpest elleni derbin ismét lehetőséget biztosítunk, hogy látássérült szurkolóink és kísérőik átéljék a magyar labdarúgás egyik legikonikusabb összecsapását. Az esemény keretein belül egy egészen különleges élményben lehet része az érdeklődőknek, ugyanis egy akadálymentesített stadiontúrán olyan helyeket fedezhetnek fel a Groupama Arénában, mint például a játékoskijáró, a kispad és vele együtt a játéktér, a VIP részleg vagy a sajtóterem. A stadiontúra után pedig audionarráció segítségével, a helyszíni kommentátor tolmácsolásában élvezhetik a Fradi-Újpest derbit. Jelentkezés módja: info@groupamaarena.com küldött email útján Jelentkezés határideje: 2020. 10.21. 23:59 Jelentkezés során az alábbi adatokat szükséges feltüntetni: név, születési hely és idő, lakcím, anyja neve, személyi igazolvány szám. Kérjük a fenti adatok mellett legyenek kedvesek egy fényképet csatolni látássérült igazolványaik (MÁK, MVGYOSZ tagsági kártya) egyikéről. A kísérők esetében is kötelező a személyes adatok feltüntetése. A regisztráció visszaigazolás után tekinthető véglegesnek. Várjuk Önöket szeretettel! https://www.fradi.hu/tfv/hirek/ujra-akadalymentesitett-stadiontura-derbi-hangulattal   A Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek októberi és novemberi programjai Kedves Olvasó! Szeretnénk figyelmükbe ajánlani a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek októberi és novemberi programjait, melyekre szeretettel várjuk Önöket! Hangversenyeinkre látássérült vendégünknek és kísérőjének 800 Ft-os áron tudunk jegyet biztosítani. Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek októberi és novemberi ajánlója 2020. október 19. hétfő 19:30 DOHNÁNYI-BÉRLET 1. Zeneakadémia Nagyterem  MŰSOR: Romantikus ösvényeken Grieg: Peer Gynt – 1. szvit és részletek a 2. szvitből Bruch: e-moll kettősverseny klarinétra és brácsára, op. 88 Franck: d-moll szimfónia Vezényel: Vajda Gergely Közreműködik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Szepesi János (klarinét), Máté Győző (brácsa) Max Bruch időskori műve, az 1911-ben befejezett e-moll kettősverseny eredeti formájában talán még soha nem szólalt meg magyarországi koncertteremben. A darabot a szerző klarinétművész fiának, Max Felix Bruchnak írta, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát a zenei pályáját klarinétosként kezdő Vajda Gergely vezényli. A versenyművet keretező két népszerű alkotás, a Peer Gynt-szvit és Franck rendkívül hatásos d-moll szimfóniája igazi közönségkedvenc. Utóbbi már az 1910-es években megjelent a budapesti koncertéletben, egyik első előadásával kapcsolatban egy kritikus viszont megjegyezte, hogy a szimfónia „nagyszerűségei ezúttal is a partitúrában maradtak”. Ezzel az eshetőséggel most biztosan nem kell számolni. 2020. november 14. szombat 19:30 HANGEXPÓ-BÉRLET 2. Müpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem  MŰSOR: Schubert: 5., B-dúr szimfónia, D. 485. Mendelssohn: 2., „ Lobgesang”  szimfónia Vezényel: Carlo Montanaro Közreműködik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) Molnár Ágnes, Schöck Atala, Fekete Attila (ének) Napjaink koncertgyakorlata a Lobgesang szimfóniát az Olasz, a Skót és a Reformáció melléknevet viselő szimfóniák árnyékában tartja, holott a 19. században az egyik legnépszerűbb Mendelssohn-kompozíciónak számított. A kantáta-szimfónia ősbemutatóján, 1840-ben ötszáz főből álló együttes, szólisták, zenekar és kórus állt a zeneszerző rendelkezésére, így a lipcsei Tamás-templomban összegyűlt közönséget bizonyosan megérintették a mű kivételes dimenziói és ünnepélyes hangvétele: az ünneplésre pedig jó okuk volt, hiszen ekkor emlékeztek meg a könyvnyomtatás feltalálásának 400. évfordulójáról. 2020. november 20. péntek 20:00 BAROKK UTAZÁSOK 1. Mátyás-templom Párizs, 1670, 1688, XIV. Lajos udvara MŰSOR: Párizs, 1670, 1688, XIV. Lajos udvara Marc-Antoine Charpentier: Magnificat Marc-Antoine Charpentier: Te-Deum Vezényel: Dinyés Soma Közreműködik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) és Gyermekkórusa Kalafszky Adriána, Ducza Nóra, Gál József, Megyesi Zoltán, Tomás Šelc (ének) Marc-Antoine Charpentier a 17. század francia zene egyik legnagyobb alakja volt, egyházzenei életműve egészen kivételes. Te Deum megzenésítéseiből négy maradt fenn, s talán az egyik legismertebb a D-dúr hangnemű, szólistákra, kórusra és hangszeres kíséretre írt kompozíció, melyet azon az ünnepségen is előadtak, melyet az egyesített angol-skót-holland-német seregek felett aratott francia győzelemről emlékeztek meg. Persze a mai hallgatóság számára a darab egyik részlete, a zenekari prelúdium máshonnan ismerős: éveken át a nemzetközi rádió- és televízióközvetítések szignálja volt. 2020. november 27. péntek 19:30 DOHNÁNYI-BÉRLET 2. Zeneakadémia Nagyterem  MŰSOR: Bizet: L’ Arlesienne 1. és 2. szvit Berlioz: Fantasztikus szimfónia Vezényel: Lawrence Forster Közreműködik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara A középkelet-európai gyökerekkel rendelkező, de már Amerikában született és nevelkedett Lawrence Foster karmesteri pályájának fontos fordulata kapcsolódik Bartók Béla zenéjéhez. Egy interjúban mesélte el, hogy amikor Tanglewoodban tanult, „Bartók Concertójának előadásáért nekem ítélték a Koussevitzky-díjat. Koussevitzky özvegyének jóvoltából kézbe is vehettem a kéziratos partitúrát, és Bartók nagyon nagy szerelmem maradt, rengetegszer vezényeltem a műveit.” A Budapesten több ízben vendégkarmesterkedő Foster nemcsak Bartók, hanem Kodály, Ligeti György és Kurtág György zenéjével is szoros kapcsolatban áll és erős szálak fűzik Franciaországhoz, illetve a francia zenéhez is. Vezette a Montpellier-i Nemzeti Szimfonikus Zenekart, 2012-ben pedig a Marseilles-i Opera főzeneigazgatójává nevezték ki. Jegyeket a megyeri.tunde@mtva.hu e-mail címen vagy a +36(30) 195-4236-os mobil számon lehet igényelni. Jegy igénylésénél kérjük, hogy hivatkozzanak a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségére   Az eRikkancs heti újdonságai Kedves eRikkancs felhasználók és jövőbeni felhasználók! Az eRikkancs heti újdonságai: 2020. október 13. - Megjelent a Kiskegyed október 13. lapszáma. https://erikkancs.hu/kiadvanyok/Kiskegyed/29-evfolyam-42-szam-1467-2020-oktober-13-0 Előzetes: Hollywoodi sztárok őrült diétái: Inkább ne próbálja ki! Tóth Andi: Mélypontra került, de pszichológus segítségével felállt. Rácz Jenő és Gyuricza Dóri: Senki sem várta, hogy ezt teszi Dórival. Legjobb sorozatok (melléklet). A hét süteménye: Diós búrkifli. Frei Tamás: Ezért kellett hazatérnie Magyarországra. A Dávid-naptár kemény hónapokat ígér. Már látszik, milyen lesz az idei tél! Cooky is csak várni tud. Halle Berry új szerelme miatt válik. Radics Gigi: itt a baba! Demencia: az agyat is tornáztatni kell! Az elbutulás ellenszerei. A lapszám 275 Ft áron megvásárolható az eRikkancs rendszerben! 2020. október 15. - Megjelent a Megszólalok művészeti magazin 2020 októberi száma. https://erikkancs.hu/kiadvanyok/Megszolalok-Muveszeti-Magazin/10-evfolyam-10-szam-2020-oktober-0 A tartalomból: Lectori salutem, üdvözlet az olvasónak. Örömhír az újság életéből. Mesék világa. Kelemen Györgyné Edit: Csámpácska a kiskacsa. Versek a nagyvilágból - kortárs szerzőktől Takácsné Csente Juliánna, József Tibor, Ábrahámné Ágnes, Szőke Zsuzsanna, Klement Burza Mária, I. P. Steve. Elismerő szavak fontossága Árvay Mária sorozata: Dicséret szép szó, ha kimondják, úgy jó. Fantázia regény - Samu Ágnes: Ősi erők, és az újjászületett testvériség. Megjelent Nagy Vendel huszonegyedik e. - könyve: Varázsszem. Angyali találkozások. Véghelyi Péterné: A megmentett (első rész). Hazai tájakról Szegzárdi Nagy Vendel írásaiból. Fantázia regénysorozat - Kiss Anikó, és Kiss Erika: Az elátkozott habó. Bemutatjuk Szilágyi Anita írásait: Őszikék Élettörténeteimből. Véghelyi József: Ruha vagy ruházat. Válogatás verseimből - Juhász Magda költőnő: De jó lenne jónak lenni, Őszi hangulatban, apeva szenvedély - Gant Elizabet: Az ősz varázsládikója. Emlékezés. Csomor Henriett: Honvágy szülőfalum után - megjelent Csomor Henriett tizenötödik e-könyve: Örök emlékezés. Versről versre...kortársainktól - Csomor Henriett, Kovács Tibor, Nagy Csaba, Reményi Tamás. Szekszárdi versszüret 2020. - Szegzárdi Nagy Vendel - Versciklus huszonnégy tételben. Prózaverseim. Pesa Anna Mária: Változások 01. Természetgyógyászat - Soponyai Mihály rovata - őszi felkészülés. Véleményem szerint - olvasóink írták. Szerkesztői üzenetek A lapszám 0 Ft-ért azaz ingyenesen megvásárolható az eRikkancs rendszerben. 2020. október 15. - Megtartottuk Online eRikkancs bemutatónkat! A bemutatóról felvétel is készült, mely az alábbi linken tekinthető meg: https://youtu.be/1Dy1bfyFXd4 2020. október 16. - Megjelent a Magyar Hang legfrisebb október 16. száma az eRikkancsban! https://erikkancs.hu/kiadvanyok/Magyar-Hang/03-evfolyam-42-szam-2020-oktober-16-22-0 Az aktuális szám tartalmából: Gálvölgyi János: Létezik a háttérhatalom. Tehetségnek hívják. Interjú: Pikó András, Háy János: Rabkórház az ország szélén. Szerencsi keserű – riport. Az ismert színművész az szfe-ügyről, értelmetlen megosztottságunkról, a klubrádióról és fiatalokról, akikért érdemes rajongani A lapszám látássérülteknek 400 ft! Minden regisztrációért 300 ajándék stex-et írunk jóvá! Most megéri regisztrálni és kipróbálni az eRikkancs rendszert! Segítség a regisztrációhoz és a rendszer használatához a +36(30)499-3477 telefonszámon, vagy az info@alkosoft.hu e-mail címen kérhető. Összeállította Dvariecki Bálint Alko-soft   Partnerszervezeteink híreit nem ellenőriztük, azok valóság tartalmáért a szerkesztő felelősséget nem vállal!   Köszönjük, hogy elolvasta hírlevelünket!   A hírlevelet szerkesztette: Sztakó Krisztina, Sebesi Éva, Fekete Zoltán

Print Friendly, PDF & Email