Views: 4
Tájékoztatás az MVGYOSZ költözéséről
Mint azt több fórumon előre jeleztük, az MVGYOSZ a december 11-i héten visszaköltözött a Thököly úti ideiglenes telephelyről a székházba, a Sipeki-villába és az új szolgáltatóházba. A szervezet a költözés mozzanatairól folyamatosan hírt adott az MVGYOSZ Facebook-oldalán, így a közösségi oldal tagjai szinte élőben követhették az összepakolást, az irodák kiköltözését, valamint másnap a Braille-nyomdagép beüzemelését, a Segédeszközbolt kialakítását és az egyes irodák bebútorozását a megújult székházban. Sok munka lesz, míg minden a helyére kerül, az átmeneti időszakban a szövetség online szolgáltatásai – a Távszem és a Hangoskönyvtár – zavartalanul működnek, az ügyfélszolgálat munkatársai pedig telefonon és e-mailben is elérhetőek. A személyesen igénybe vehető szolgáltatások indulásáról később adunk hírt.
Vizsgahíradó
December 14-én sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát tett Varga Judit és Samu vakvezetőkutya. A páros a gazdi otthonától a szolnoki plázáig tartó vizsgaútvonalat teljesítette a vizsgabiztosok nagy megelégedésére. Köszönjük Végel Gabriella kiképző, Moni Imola gyógypedagógus, dr. Molnár Krisztina kölyöknevelő elkötelezett segítségét, valamint a vizsgabiztosok, Juhászné Mályi Edit, Komondi Piroska és Rózsa Kata pótolhatatlan munkáját. Judit történetét az MVGYOSZ Facebook-oldalán olvashatják el.
TOVÁBB
Narrálva ajánljuk: Valahol Európában
Dátum: 2023. december 16. 15:00 óra
Helyszín: Pesti Magyar Színház
Azt mondják, a remekművek időtlenek, és az üzenetük képes téren és időn is átsugározni. A Valahol Európában musical története döbbenetesen aktuális ma is. Amikor a szomszédunkban harcok dúlnak, akkor egy háborús történet hatása, ereje, mondanivalója megsokszorozódik a néző számára. A musicalben árva gyerekek egy csapata kószál a háborús front kellős közepén. Egy békés hajlékra vágynak, ahová behúzódhatnak éjszakára. És természetesen egy jó falatra. Ha nem kapnak ételt, akkor elcsenik maguk. De ugyan ki tudna haragudni rájuk? Csak túl akarják élni a háborút.
TOVÁBB
Téli szünet előtti élő műsorba hívja hallgatóit a Gépház!
Noha még több mint egy hetet kell várni az idei karácsonyra, a Gépházas csapat ezen a pénteken megpróbál egy cseppnyi ünnepi hangulatot csempészni a hallgatók lelkébe, és egy lazulós, karácsonyi zenékkel teli, jó hangulatú estére hív minden érdeklődőt.
TOVÁBB
Heti könyvajánló
A negyvenesek antológiája a Bodor Tibor Hangoskönyvtárban
Szabó T. Anna – Lackfi János: A nő meg a férfi - #verslavina (2016)
Játékidő: 1 óra 30 perc
Felolvassa: Mach András
2016 februárjában Szabó T. Anna a Facebookon saját versével köszönti a negyvenedikbe lépő Lackfi Jánost. Az ünnepelt pár órán belül kiposztolta rímes válaszát, a költői párbeszédbe pedig az ezt követő napokban mások is beleszóltak, hivatásos és amatőr lírikusok árasztották el a közösségi oldalt a két nem legkülönbözőbb életkorát megéneklő rímfaragványokkal. „A nő meg a férfi” a kérészéletű Verslavina-mozgalom negyvenesekről szóló legsikerültebb alkotásait tartalmazza a duplán negyvenes Mach András előadásában.
TOVÁBB
Az MVGYOSZ Hírlevél hangos változata meghallgatható az MVGYOSZ Hangoskönyvtára alkalmazásban az Újság kategória alatt, továbbá a Telefotel szolgáltatásban és a Hobbyrádió adásában.
A Telefotel új hívószáma: 06/42-220-640
Az MVGYOSZ hírlevél a 3-as menüpontban érhető el.
A Hobbyrádió minden kedden reggel 8 és este 20 órakor tűzi műsorára a hangos hírlevelet. A rádió hallgatási linkje: https://www.hobbyradio.hu/play
Köszönjük, hogy elolvasta hírlevelünket!
A hírlevelet szerkesztette:
Hegedűs Katalin és Fekete Zoltán