MVGYOSZ hírlevél 3/2025 Együtt formáljuk élhetőbbé a világot!

Views: 1

Háromszázezer forintos tárgyadományt nyert az MVGYOSZ

A JYSK Magyarország Kft. és a Sharity Mobile Application Zrt. decemberben közös karácsonyi pályázatot indított, hogy segítséget nyújtsanak különböző civil szervezeteknek. A kezdeményezés célja az volt, hogy a vásárlókat és a lakosságot is bevonják a döntésbe, hiszen az ő szavazataik alapján választották ki az 5 nyertes szervezetet. A JYSK 1 millió forint értékű termékadományt osztott szét a nyertesek között, melyet 2025. január 9-én, ünnepélyes keretek között adtak át a díjazottaknak. A vásárlói szavazatok alapján az első helyezettnek járó bruttó 300.000 Ft értékű JYSK termékfelajánlást a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége nyerte meg, a második helyezettnek járó díjat a bruttó 250.000 Ft értékű adományt a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete vette át. A 3. helyen az Új látásmód - Buda Környéki Látássérültek Egyesülete végzett, ezzel bruttó 200.000 Ft értékű termékfelajánlást nyerve. Köszönjük követőinknek, hogy szavazatukkal az MVGYOSZ-t támogatták.
TOVÁBB

Egészségmegőrző termékeket teszteltek a vakvezetőkutyák

A Vitamed 2024-ben elsősorban porc- és ízületvédő termékek tesztelés céljából történő adományozásával támogatta az MVGYOSZ Vakvezetőkutya-kiképző Központjában tanuló és már kiképzett kutyákat és látássérült gazdáikat. A vakvezetőkutyák egészségének megőrzése rendkívül fontos, hiszen mindenkinek az a jó, ha egy komoly munkával jól kiképzett négylábú segítő minél hosszabb ideig lehet gazdája hűséges társa. A tesztelésben részt vevő tizenöt kutya gazdája elégedett volt a felajánlott táplálékkiegészítőkkel, többen közülük már korábban is ismerték és használták azokat és nagy segítséget jelentett számukra, hogy ingyenesen juthattak a kutyáik egészségmegőrzését támogató minőségi termékekhez. A tesztidőszak sikerrel zárult és bízunk benne, hogy az ez idő alatt kialakult jó együttműködésnek lesz folytatása. Ezúton köszönjük a Vitamed támogatását a négylábú tesztelők nevében is!
TOVÁBB

Braille-kvíz második feladvány

Az MVGYOSZ a Braille 200 év programsorozat keretében, 2025. január 10-én hirdette meg a Braille-kvízt. Első feladványként egy hiányzó betű számkombinációját kerestük. A számsor ezeket a számokat tartalmazta: 135 4 2345 234 1234 1235 1345. A keresett szó a pontírás volt, a hiányzó betű pedig a hosszú í, melynek számkombinációja a 34. Ezt kellett e-mailben beküldeniük a játékosoknak. Második feladványunk így hangzik. Mennyi a végeredmény, ha összeadjuk a Braille-abc betűinek a pontszámait? Figyelem, írásjeleket, számokat nem kell figyelembe venni, csak a betűket, a-tól zs-ig! Példa: a z betű pontszáma 126, az l betű pontszáma 123, így a 126 + 123 számokat kell összeadni, ami 249, és így tovább az abc összes betűjénél.A feladvány megfejtésének beküldési határideje: 2025. január 23., csütörtök éjfél. Kérjük, hogy a kérdésekre adott válaszokat az info@mvgyosz.hu címre küldjék be.

A bolt kínálatából – Falra szerelhető kutyás kulcstartó

A 3D-nyomtatással készült eszköz vidám kiegészítő lehet az előszoba falán otthon vagy a munkahelyünkön. Hat kicsi akasztót találunk a falra szerelhető kulcstartón, melyet az akasztó egyenes részének két szélén tapintható kialakított lyukak segítségével a falra is szerelhetünk. Mintázata: az eszköz közepén kitapintható egy kutya, szájában nyakörvvel, előtte-mögötte egy-egy tappancs tapintható. Méretei: hossza kb. 21,5 cm, legmagasabb pontja (középen): 8 cm. Színe: citromsárga, akasztók feketék. A termék tagi kedvezményes ára: 5000 Ft.
TOVÁBB

Web-akadálymentesítési szkriptekkel debütál a 2025-ös Gépház

Beindul a Gépház az új évben is, első új adásunk ezen a pénteken esedékes. Kezdetnek olyan, bárki által használható megoldásokat prezentálunk, amelyek – a teljesség igénye nélkül -, lehetővé teszik, hogy a feliratos Netflixes filmeket, vagy épp a feliratozott YouTube-videókat a legnépszerűbb képernyőolvasók automatikusan felolvassák számítógépen. Az újdonságot idei első vendégünk, Ócsvári Áron prezentálja.
TOVÁBB

Heti könyvajánló
Kortárs magyar széppróza a Bodor Tibor Hangoskönyvtárban

Zoltán Gábor: Ólomszív (2024)

Játékidő: 7 óra 5 perc

Felolvassa: Vass István

Megszületett a kortárs magyar irodalom legsokkolóbb regénye, a 2016-os „Orgia” testvérszövege. Nem előzménye, nem folytatása, hiszen Zoltán Gábor új könyve nagyrészt szintén a nyilas őrjöngés hónapjaiban játszódik, ám ezúttal az áldozatok és egy túlélő, a hideg logikájú, rendíthetetlen Ólom Pál nyomozó szemszögéből követhetjük nyomon az eseményeket – s a rendhagyó krimi legvégén azért meglesz az évtizedeken át kutatott főbűnös is.
TOVÁBB


Az MVGYOSZ Hírlevél hangos változata meghallgatható az MVGYOSZ Hangoskönyvtára alkalmazásban a Hírlevél kategória alatt, továbbá a Telefotel szolgáltatásban és a Hobbyrádió adásában.
A Telefotel új hívószáma: 06/42-220-640
Az MVGYOSZ hírlevél a 3-as menüpontban érhető el.
A Hobbyrádió minden kedden reggel 8 és este 20 órakor tűzi műsorára a hangos hírlevelet.
A rádió hallgatási linkje: https://www.hobbyradio.hu/play



Köszönjük, hogy elolvasta hírlevelünket!


A hírlevelet szerkesztette:

Hegedűs Katalin és Fekete Zoltán