Sötét szoba, fehér bot és nyitott szívek: Így telt a 13. „Együtt élünk” szemléletformáló hét Szombathelyen

Csiszár Tamás, Skerlec-Tölgyesi Edina és Bősze György ülnek az Agora Savaria aulájának lépcsőjén vakvezető kutyáikkal, Rióval és Potterrel

Views: 0

A hosszú évek hagyományait követve idén már 13. alkalommal került megrendezésre a Látássérültek Vas Vármegyei Egyesülete legnagyobb egyhetes rendezvénye, az „Együtt élünk” programsorozat. Mint korábban, 2026-ban is az AGORA Művelődési és Sportház adta a kiállítás helyszínét. Az október 12. és 16. között zajló „Együtt élünk”-hét során mi, a szervező egyesületek és intézmények tagjai és munkatársai – az állomásokon dolgozó látássérült és mozgássérült demonstrátorok, valamint segítőink – közösen fogadtuk az érdeklődőket. Szombathelyi és környékbeli általános és középiskolás diákok, egyetemi hallgatók, pedagógusok, valamint cégek és intézmények munkatársai nyerhettek közvetlen, személyes betekintést mindennapjainkba.
Programunk idén is a Fehérbot világnapjához kapcsolódott, még hangsúlyosabbá téve a szemléletformálás fontosságát és annak társadalmi hatásait: függetlenül attól, hogy nem, vagy csak nagyon keveset látunk, vagy nehezebben mozgunk, ugyanolyan tagjai vagyunk a társadalomnak, mint az ép látású, mozgású társaink. Az állomásokon dolgozva nagyszerű érzés volt megtapasztalni, ahogy a fiatalok és a felnőttek az interaktív feladatokon keresztül megértik: bár sok dolgot másképp csinálunk vagy az átlagtól eltérő megoldásokat alkalmazunk, a mindennapokban ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más.
 
Az „Együtt élünk” programsorozat során a hozzánk érkezők egy folyamatos, interaktív élményútvonalon haladhattak végig, ahol a saját bőrükön tapasztalhatták meg a látássérült és mozgássérült emberek mindennapi kihívásait. A sötét szobában vak kísérő segítségével próbálhatták ki a hétköznapi feladatok elvégzését látás nélkül, az akadálypályán pedig a fehérbottal való közlekedést tesztelhették. A vakvezető kutyás állomáson hasznos információkat kaptak négylábú szemeink, a vakvezető kutyák munkájáról és a velük való viselkedés szabályairól, míg a tárgyi és technológiai bemutatónál a régi és modern segédeszközöket, a beszélő és tapintható tárgyakat, a felolvasó- és nagyítógépeket, valamint az okoseszközöket mutattuk be nekik.
 
A kreatív sarokban mindenki elkészíthette saját Braille-írásos névjegykártyáját, a játékos kedvűek pedig kipróbálhatták az átalakított társasjátékokat és a Mystery Boxot, amibe belenyúlva pusztán tapintással kellett azonosítaniuk a tárgyakat. A szenzoros állomáson a mindennapi élet zajait ismerték fel hangok alapján, az öltözködési feladatoknál pedig látás nélkül próbáltak zoknikat párosítani és cipőt fűzni. A szimulációs szemüvegek segítségével a látó látogatók szembesülhettek a különböző szembetegségekkel és azok vizuális hatásaival, a kerekesszékes gyakorlatok során pedig a mozgássérült emberek élethelyzeteibe is betekintést nyerhettek.
A legtöbb állomáson mi magunk mutattuk be a feladatokat, és örömmel válaszoltunk minden felmerülő kérdésre, így az információk a lehető leghitelesebb forrásból, első kézből juthattak el a fiatalokhoz. Az érdeklődők emellett megtekinthették a látássérült sorstársaink által készített, fejlesztő foglalkoztatás keretében született kézműves termékeket is.
 
A Fehérbot világnapja alkalmából október 15-én, csütörtökön délután 16:00 órakor tartottuk meg ünnepi köszönő rendezvényünket, amely egyben a szemléletformáló hét megünneplésére is szolgált. Ezen a meghitt hangulatú eseményen köszöntük meg a résztvevők, a dolgozók és a támogatók odaadó munkáját és segítségét. Bősze György, egyesületünk elnöke, valamint Juranovics-Racker Rita, az Ezüsthíd Integrált Szociális Intézmény igazgatója beszédükben egyaránt kiemelték a két intézmény szoros, példaértékű együttműködését, melynek sikereként immáron 13. alkalommal jöhetett létre az „Együtt élünk”-hét. A köszöntők után egy igazán lélekemelő verset hallgathattunk meg Bejczy Delinke előadásában, amely Aurora Amelia Joplin — A látható és nem látható című költeménye volt. A vers a szívével látó ember igazi értékeit állította párhuzamba a csak szemükkel látók világával. Mindezek mellett az Ezüsthíd néhány bentlakója kedves zenés, énekes és verses műsorral ajándékozott meg bennünket. Az ünnepség ezt követően kötetlen, vidám beszélgetéssel, sütizéssel és üdítőzéssel zárult.
Pénteken a cégeket és a partnerintézményeket fogadtuk az állomásokon. Nagy örömünkre szolgált, hogy a szombathelyi és a körmendi önkormányzat dolgozói, az Őrségi Nemzeti Park munkatársai, a társszervező Ezüsthíd Integrált Szociális Intézmény munkatársai, valamint a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat fogyatékosságügyi tanácsadója is ellátogatott hozzánk.
 
A rendezvény évről évre érdeklődők százaihoz hozza közelebb a világunkat, és az idei, 13. alkalom is bebizonyította, mekkora ereje van a közvetlen találkozásoknak és a tapasztalati tanulásnak. Az „Együtt élünk” programsorozat célja változatlanul az, hogy megmutassuk: bár bizonyos helyzetekben segítségre szorulunk vagy más módszereket alkalmazunk, ugyanolyan értékes és teljes életet élünk, mint ép társaink.
 
A program megrendezésében együttműködő partnerünk volt a Látássérültek Vas Vármegyei Egyesülete, a Mozgássérültek Vas Vármegyei Egyesülete, az Ezüsthíd Integrált Szociális Intézmény, valamint a Boza Gáborné Alapítvány. A rendezvény sikeres lebonyolítását idén is támogatta Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, az AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft., valamint a Savaria Lions Club.
 
Hálásan köszönjük az AGORA Művelődési és Sportház vezetőségének, hogy 2026-ban is helyet adtak a rendezvényünknek!
 
Hatalmas köszönet illeti Skerlec-Tölgyesi Edinát, Kopcsándi Gyulát és Kaltenecker Andort a nagyszerű fotókért!
 
Valamint köszönjük tagtársaink, munkatársaink és önkénteseink munkáját, akik fáradságot és időt nem kímélve hozzájárultak e felejthetetlen hét megvalósításához!
Ezúton is köszönjük együttműködő partnereink és támogatóink példamutató hozzáállását, akik évről évre együtt dolgoznak velünk egy elfogadóbb világ építésén!
 
Végül, de egyáltalán nem utolsósorban ezúton is szeretnénk kifejezni köszönetünket azon pedagógusoknak, akik elhozták diákjaikat a rendezvényre, így építve, formálva a fiatalok látásmódját!
 
(szöveg: Csiszár Tamás, képek: Skerlec-Tölgyesi Edina, Kopcsándi Gyula és Kaltenecker Andor)