Views: 2
Szeptember első hetében került megrendezésre az Egyesület által szervezett lengőteke-bajnokság. Az immár hagyománnyá vált barátságos megmérettetésen idén három intézmény, a Látássérültek Vas Vármegyei Egyesületének, a Mozgássérültek Vas Vármegyei Egyesületének és az Ezüsthíd Szociális Intézményének csapata vett részt. A délután két órai kezdést és a köszöntő szavakat követően már lendülhetett is a golyó, dőlhettek a bábuk.
Mindhárom csapat minden egyes tagja apait-anyait beleadva küzdött, ehhez mérten a végeredmény is szorosan zárult: végül az aranyérmeket és a serleget az Ezüsthíd Szociális Intézmény tagjainak osztották ki, az ezüstöt a mi csapatunk kapta, míg a bronzot érő helyen a Mozgássérültek Vas Vármegyei Egyesület versenyzői végeztek.
A csapatok tudása látványosan fejlődik, hiszen a most harmadik helyen végzettek pontszáma meghaladta a tavai bajnokét. Az izgalmas verseny lezárását követően frissen elkészített zsíros kenyérrel és hűsítő vízzel üdíthették fel magukat a versenyzők.
(Csiszár Tamás)