SZ.M.K. a Celldömölki Soltis Lajos Színházban

Views: 0

2025. február 22-én Egyesületünk a celldömölki színházba látogatott el, ahol az SZ.M.K. című humorral bőven átszőtt, zenés előadást tekintettük meg.
 
Látássérültek Vas Vármegyei Egyesülete
A darab egy elképzelt iskola viszontagságos mindennapjaiba nyújt betekintést kezdve a szeptemberi tanévnyitóval egészen a júniusi tanévzáró ünnepségig. A cselekmény során egyaránt megismerkedhetünk a szülői és a tanári lét pozitív és árnyoldalaival is. Szemünk előtt elevenedett meg a munkájában kissé túlbuzgó, költői vénával megáldott portás, a háttérben komoly feladatokat ellátó tanári kar, valamint a céltudatos, olykor bohém szülőket is magába foglaló szülői gárda. Egyszóval mindazok megjelennek a komédiában, akik szorosabban, vagy éppen lazábban kapcsolódnak az iskola légköréhez.
 
 
A szatirikus és humoros perspektíva hozzásegít minket ahhoz, hogy egyrészt beleéljük magunkat a karakterek helyzetébe, együtt nevessünk, együtt szomorkodjunk velük, ugyanakkor felismerjük magunkban az apró-cseprő szituációkon, dolgokon kétségbeeső, kesergő, vagy éppenséggel jókat szórakozó kisembert. Ezáltal pedig a darab egy görbe tükröt mutat a mindenkori nézőnek. Az előadást színesítve, a bohózatban felcsendülnek a dallamukban jól ismert, ám a stílszerűséget szem előtt tartva szövegükben át-átírt mozgalmi dalok, így még inkább élvezetessé, felejthetetlenebbé téve az élményt.
 
Ezúton is köszönjük, hogy ismételten egy fenomenális produkciónak lehetett részese Egyesületünk!
 
 
(szöveg: Csiszár Tamás, kép: Soltis Lajos Színház)