Views: 13
Augusztus utolsó napjaiban egy megtisztelő meghívásnak eleget téve egy különleges szemléletformálást tarthattunk Bősze Györggyel a Sárvári Tinódi Gimnáziumban. A beszélgetés apropóját az adta, hogy az egyik kilencedikes osztályban szeptembertől egy látássérült diák kezdi meg tanulmányait. A feladatunk tehát abban állt, hogy bemutassuk a látássérült és a vak emberek mindennapjait, ideértve a tanulást is.
A program két teremben zajlott: míg az egyikben Bősze György elnök a vakvezető kutyákkal kapcsolatos tudnivalókról beszélt, addig a másikban én a különböző technikai eszközöket mutattam be. Mindketten szót ejtettünk arról, hogy nem kell tőlünk félni, idegenkedni, hiszen mi ugyanúgy megálljuk a helyünket az életben, mint bárki más, legfeljebb egyéni megoldásokat alkalmazunk az egyes szituációkban. Valamint a helyes segítségnyújtásról is beszéltünk, kiemelve, hogy ez bár elég változatos, azaz egyén- és szituáció-függő, a lényeg ugyanaz: a tiszteletteljes kommunikáció.
Az eszközöknél az oktatásban használt eszközökre is kitértem, részletezve azok tulajdonságait azért, hogy ifjú sorstársunk és édesanyja, valamint a jelenlevő iskolai dolgozók egyaránt lássák e műfaj megoldásait.
Bár a kutyasimogatás és a kérdésfeltevés lehetősége is adott volt, a fiatalok (talán a korosztályukból adódó zárkózottság miatt) finoman szólva is passzívak voltak, reményeink szerint mégis elindult bennük egy szemléletváltás, figyelmesség a másik iránt. Valamint bízunk benne, hogy hamarosan tagjaink között köszönthetjük fiatal társunkat, és hogy tudtunk / tudunk valamit segíteni neki, hogy sikeresen vegye az előtte álló akadályokat is.
Ezúton is köszönjük a Gimnázium meghívását! Külön köszönjük a szállítást és a képeket Póczikné Kiss Adélnak!
(Csiszár Tamás)