Views: 81
Tartalom
Az MVGYOSZ hírei, közleményei
1. 2017 szeptemberében is megjelenik a Vakok Világa
2. Az MVGYOSZ ifjúsági referensének hírei:
2.1. Miniszterelnökség pályázati felhívása
2.2. A MOL Új Európa Alapítvány 2017. évi pályázati felhívása
3. Magyar billentyűzet gyengénlátóknak
4. Heti könyvajánlók – kerek évfordulók, jeles napok tükrében
Vendégoldal
5. Meghívó konferenciára
6. A Pesti Magyar Színház évadkezdő kínálatából
7. Látássérült kisgyermekes szülők figyelmébe
8. A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Egyesületének hírei:
8.1. A biblia és a reformáció
8.2. 2018-ban is megjelennek kiadványaink
8.3.Ismét asztali és Braille naptár
***
Az MVGYOSZ hírei, közleményei
1. 2017 szeptemberében is megjelenik, a Vakok Világa
Köszönjük, hogy előfizetett újságunkra!
*
Házunk tájáról
Meghívó fehérbot napra a Zeneakadémiára.
Dr. Nagyné Berke Mónika számol be munkájáról.
*
Kultúroldalak
Versvilágunkban a látássérült költők versei mellett más, vicces versek is olvashatóak.
Ismét”Így írunk mi”. Marika Kanczler Annával beszélgetett. Anna verseiből is összeállítottunk egy kis csokrot olvasóinknak.
Szemezgettünk a „Fények Vakondja” 2016. évi pályázat művei közül is. Köszönjük mindazoknak, akik hozzájárultak írásuk közléséhez.
Mátics Krisztina: Zserbó17
Kedveskedünk egy másik novellával is: Tóth Enikő: Első randi, melyet ugyan nem látássérült szerző írt, de mégiscsak kapcsolódik a vaksághoz.
*
Sportos élet, egészség!
Kovács Judit összeállítása a LÁSS sporteseményeiről.
Rovatunk immár nemcsak a sporttal, hanem az egészséges életmóddal is foglalkozik. Elsőként a cukorbetegségről, szövődményeiről, kialakulásáról olvashatnak dietetikusunk összeállításában.
*
Első a család
Judit kalauzolásával beültünk a Pesti Magyar Színházba és elhoztuk a 2017/18-as évad műsorrendjét is.
Két cikk a látásról: miért sokszorozódhat meg a vakok száma a következő évtizedekben, és milyen módszert/eljárást dolgoztak ki magyar tudósok a látás megmentése érdekében.
*
Régi világunk lapjai
Ismét saját oldalainkat lapoztuk fel, mi történt 1991-ben.
*
Tuti tippek
Kedvezményes szemüvegkeretek az MVGYOSZ-nél.
Segédeszközboltunk kínálata: németül beszélő órák, vakvezető kutyás felszerelések, hordozható mobil szkennerálvány. Olvassa és vegye!
Lengyel Zsófi segít: hogyan legyünk szebbek, hogyan sminkeljünk vakon.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesület újabb hangzóanyaggal kedveskedik a látássérülteknek. Ezúttal a református Bibliát készítették el számunkra.
Ombudsmani jelentés: hiányosságok a fogyatékos gyermekek oktatásában.
Érdekesség: miért recés a pénzérmék széle, és mi köze van ehhez Sir Isaac Newtonnak?
*
Társas barangoló
Simon Gábor kalauzolásával Amerikát jártuk be, tartsanak velünk!
*
ÚJság az újságban
Ingyenes tankönyv a Neumamnn János számítógép-tudományi Társaság jóvoltából.
*
Náluk jártunk
A VGYKE lámpásaival kirándultunk. Jártunk a Havanna lakótelepen, Mátyás király palotájában és a Liszt Ferenc repülőtéren.
Kikapcsolódásként pedig Nagykanizsán sportoltunk.
*
Meghívók, közlemények, hirdetések
Újabb ombudsmani jelentés: nem megfelelő, vagy inkább semmilyen az online pénztárgépek akadálymentessége.
Bemutatjuk a „Hermina csomag”-ot, azaz kedvezményes üdülési lehetőség látássérülteknek.
Ismerjék meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesület 2018-ban megjelenő kiadványait.
Érdekesség: internetes rádió gyerekeknek. Röviden róla, következő lapszámunkban bővebben is bemutatjuk a kezdeményezést.
Az akadálymentes turizmus jegyében látogassunk el szeptember végén Orfűre. Mit láthatnak, miért akadálymentes, és miért is lesz érdemes ezt a programot választani, erről írunk röviden.
Pályázati felhívás: „Mozduljunk együtt, két keréken”.
Végül egy hirdetést adunk közre és ismét társat keresünk.
Kellemes időtöltést, jó olvasást mindenkinek!
Reméljük, hogy találnak kedvükre valót!
Írjanak nekünk!
Mondják el véleményüket, osszák meg írásaikat!
Szerkesszünk újságot közösen!
Előfizetési lehetőség elektronikus VV-re:
A VV e-mailben kérhető elektronikus változatának 2017. évi lapszámai esetében a szolgáltatásért előfizetési díjat kell fizetni, amelynek összege 1 évre 1890 Ft.
Lehetőség van féléves előfizetésre is, melynek díja 945 Ft.
A félév január 1-jén és július 1-jén kezdődik.
Befizetési határidő: választott előfizetési időszak előtti hónap utolsó napjáig.
Befizetés módja:
– Személyesen: az MVGYOSZ Főpénztárában (1146 Budapest, Hermina út 47) keddi és csütörtöki munkanapokon 8:00 és 16:00 óra között.
– Csekken: Kérjen Jónás Beától csekket telefonon, munkanapokon, munkaidőben a 06 1 384-8440 vezetékes telefonszámon. Az MVGYOSZ az Ön címére számlát és csekket küld, postai úton.
– Vidéken: Ha budapesti személyes befizetés, vagy a csekk kérés nem megfelelő, akkor annál az MVGYOSZ tagegyesületnél, ahol tagdíjat fizet, befizetheti az előfizetési díjat kérve, hogy az egyesület az Ön által befizetett összeget és a számlázás miatt nevét és postacímét a kézbesítés miatt pedig e-mail címét továbbítsa az MVGYOSZ-hez, Jónás Beátának.
Várjuk megrendelését.
Elérhetőségünk:
vakokvilaga@mvgyosz.hu
sztaki1em@t-online.hu
+36303585555
+36306951081
A Vakok Világa munkatársai nevében
Sztakó Krisztina szerkesztő
***
2. Az MVGYOSZ ifjúsági referensének hírei:
2.1. Miniszterelnökség pályázati felhívása
A miniszterelnökség ösztöndíjpályázatot hirdet felsőoktatásban tanuló fogyatékos hallgatók számára a közigazgatási ösztöndíjprogram keretében.
A program neve: fogyatékos felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíj programja (a továbbiakban: FKÖ Program) .
Pályázhat bármely fogyatékos hallgató, aki aktív hallgatói jogviszonyban áll valamely felsőoktatási intézménnyel és érdeklődik a közigazgatás területe iránt. A Program célja a szakmailag elhivatott, a nemzeti közigazgatás iránt elkötelezett hallgatók ösztöndíj támogatással megvalósuló szakirányú munkatapasztalat szerzésének biztosítása.
A pályázat alapján felvehető ösztöndíjasok száma: 20 fő.
A felvételt nyert ösztöndíjas számára a tapasztalatszerzés helyét a Miniszterelnökség ajánlja fel az ösztöndíjas tanulmányainak és érdeklődési körének figyelembevételével budapesti helyszíneken
(minisztériumokban) . A hallgatók szakmai fejlődését az FKÖ Program teljes időtartama alatt a befogadó intézményeknél dolgozó, felkészített mentorok segítik. Az FKÖ Program időtartama: 3 hónap, heti 20 órás munkarendben.
Az FKÖ Program várható időtartama: 2017. szeptember 18. – 2017. december 18.
Pályázati időszak: 2017. augusztus 21. – 2017. szeptember 5.
A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE:
2017. szeptember 5. (kedd) 24:00 óra
A pályázati feltételekről, a benyújtás módjáról, az elbírálás szempontjairól a mellékletben olvashatnak.
(Miniszterelnökség pályázati felhívása.docx)
2.2. A MOL Új Európa Alapítvány 2017. évi pályázati felhívása
A felhívás célja:
tehetséges 10-18 éves általános és középiskolás diákok, diákcsoportok, ifjúsági csoportok eszközvásárlásának és utazásának támogatása, fiatal művészek, tehetséges zenészek és ifjú kutatók fejlődésének segítése.
A pályázók köre
10-18 éves magyarországi általános és középiskolás diákok, diákcsoportok, ifjúsági csoportok, amelyek országos vagy nemzetközi versenyeken, kiállításokon kiemelkedő teljesítményt értek el eddig, és szakmai fejlődésükhöz további támogatásra van szükség.
Egyéni (vagy páros) pályázatot nyújthatnak be, akik •rendelkeznek magyar állampolgársággal, állandó magyarországi lakhellyel és magyarországi közoktatási intézményben folytatják tanulmányaikat •10. életévüket legalább ebben az évben betöltik vagy 18. életévüket legfeljebb 2017-ben töltik be, ill. 18. életévüket már betöltötték, de még középiskolás tanulók lesznek a 2017-2018-as tanévben és még nem tettek érettségit.
Csoportos pályázatot nyújthatnak be iskolai csapatok, csoportok (pl.
színjátszó-kör, kórus, tudományos vetélkedősorozaton induló csapat, állandó szakköri csoport stb.).
Határidő: 2017. szeptember 30.
A pályázat részleteiről, a benyújtás módjáról a mellékletben olvashatnak!
(Mol pályázat részletek.txt)
dr. Nagy Anikó
ifjúsági referens
***
3. Magyar billentyűzet gyengénlátóknak
A hazai piacon egyedülálló, magyar karakteres, nagybetűs, nagykontrasztú billentyűzetet hozunk forgalomba segédeszközboltunkban.
A 2017-es Sight City kiállításon történt részvételünk egyik kézzel fogható eredménye a sárga alapon fekete betűs és hazánkban megszokott kiosztású számítógépes klaviatúra legyártatása. A Logic Keyboard márkájú billentyűzet prémium minőségű. Fekete, szálhúzott rozsdamentes acél kerete van. Billentyűinek mérete kicsivel nagyobb, mint a megszokott, billenő mechanikája az üzleti laptopokéval megegyező. A számítógéphez USB 2.0 csatlakozóval kapcsolódik. A keret két szélén található egy-egy USB 2.0 csatlakozó, melyekhez a tartozékként szállított, változtatható fényerejű, flexibilis szárú billentyűzet megvilágító LED lámpát, vagy pendrive-ot, egeret, egyéb kis energiaigényű USB eszközt lehet csatlakoztatni. A billentyűzeten hangerő szabályzó, némító és a számítógép fő mappáját (saját gép, ez a gép, stb.) azonnal megnyitó gomb is van. Ha valaki nem szereti a vízszintes síkban történő gépelést, a billentyűzet alján levő kihajtható lábakkal változtathatja meg azt enyhe dőlésszögűre. A használat közbeni elcsúszás meggátlásáról a gumi lábak és a közel egy kilogrammos összsúly gondoskodnak. A billentyűzetet Windows, Linux és Mac OS rendszerű gépekhez egyaránt lehet használni. Ára: 33.333 Ft.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár Sziládi Zsuzsanna, a Segédeszközbolt nyitvatartási idejében, kedden és csütörtökön 10:00-től 18:00-ig (ebédszünet: 12:00-12:30-ig) és pénteken 8:30-12:00-ig.
A termékek utánvéttel is megrendelhetők!
Tájékoztatom a vásárlókat, hogy a vásárlás megkönnyítése érdekében bevezettük a bankkártyás fizetést.
Érdeklődni telefonon, munkanapokon a 06 (1) 384-8440/110 számon, vagy e-mail-ben, a rendeles@mvgyosz.hu e-mail címen lehet.
Angyal Gábor
***
4. Heti könyvajánlók – kerek évfordulók, jeles napok tükrében
Augusztus 22. – A Pesti Magyar Színház, a későbbi Nemzeti Színház Megnyitásának Napja –1837
1837. augusztus 22-én Vörösmarty Mihály Árpád ébredése című drámájával NYITOTTA MEG KAPUIT A PESTI MAGYAR SZÍNHÁZ, melynek első igazgatója Bajza József
volt.
További részletek:
http://jelesnapok.oszk.hu/
Színészanekdoták a Braille-könyvtárban.
Kürthy György: Derű a deszkán
(8 kötet)
Ajánló: “Ez alatt a négy évtized alatt gyűjtöttem össze az itt közreadott apró kis írásokat, a magyar színházi világ különböző korszakaiból eredő, nagyrészt
humoros, de mindig jellemző eseteket. Nem csattanóra kihegyezett villámtréfák, öncélú anekdoták, nemcsak a tréfa kedvéért közölt viccek halmaza, hanem
kicsit kortörténeti keresztmetszet, kultúrhistória emlékek füzére is akar lenni ez a gyűjtemény.”
A Braille-könyvtár aktuális katalógusa az alábbi linken letölthető: http://www.mvgyosz.hu/braille-
Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár Páll Erika a Braille-könyvtár nyitvatartási idejében:
kedd és csütörtök 10.00-18.00
péntek: 8.30-12.00
Érdeklődni telefonon, munkanapokon a 06 (1) 384-8440/120. melléken lehet.
***
Augusztus 26: Nemzetközi Kutyanap
Kutyás elbeszélések a Hangoskönyvtárban.
Szerző nélkül: A legszebb kutyatörténetek
A kutyák, akikkel megosztható a létezés, különös és csodálatos lények, s nem lehet teljes az élet kutya nélkül, ám ez csak akkor igaz, ha nem kezdjük isteníteni
őket. Megvan a magukhoz való eszük és bölcsességük. Találkoztam jó kutyákkal, és rossz kutyákkal, butákkal és intelligensekkel, de soha nem voltam kutya
nélkül. Ahogyan a görögök mondják, egy ház nem otthon addig, míg fecske nem fészkel az eresz alá, ugyanúgy azt tartom, hogy egy ház attól lesz otthon,
ha van benne kutya. Úgy vélem, ez a könyv ékesen bizonyítja, milyen hihetetlenül sokoldalú és elbűvölő állatok a kutyák. Olvassák és élvezzék e néhány
történetet, a legkiválóbbakat azok közül, amelyeket kutyákról valaha is írták. /Gerald Durrell/
A könyv adatai
Felolvassa: Szoboszlai Éva.
Időtartam: 11 óra.
Adathordozó: 1 CD.
A Hangoskönyvtár aktuális katalógusa az alábbi linken letölthető: http://www.mvgyosz.hu/
Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár Taba Zsófia a Hangoskönyvtár nyitvatartási idejében:
kedd: 10-18-ig,
csütörtök: 10-18-ig,
péntek: 8.30-12-ig.
Érdeklődni telefonon, munkanapokon a 06 (1) 384-8440/123. melléken lehet, vagy
e-mail-ben, a hangoskonyvtar@mvgyosz.hu e-mail címen.
Árvay Mária
***
Vendégoldal
5. Meghívó konferenciára
“Az olvasás gyönyörűsége”
Az Olvasás Világnapja alkalmából a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete Közművelődési és Kulturális Bizottsága konferenciát rendez 2017. szeptember 8.-án (péntek) 10 órai kezdettel az MVGYOSZ Székházának Hermina Termében (1146 Budapest Hermina út 47.), melyre szeretettel meghívja Önt és kedves családját, valamint barátait.
A belépés díjtalan!
A konferencia témája: mit jelent a könyv, hogyan olvasnak gyermekeink, olvasnak-e a felnőttek papír formátumú könyveket, folyóiratokat vagy csak az internet által kínálta lehetőségekkel élnek? Beszámoló a könyvtárak munkájáról, irodalmi témájú rendezvényekről pl. előadói estek, műveltségi vetélkedők, pályázatok stb.
Megjelenésükre feltétlenül számítunk és kérjük, részvételi szándékukat jelezzék a horizontkultura@gmail.com címen, vagy a Közművelődési és Kulturális Bizottság e-mail címén: kkb@herminaegyesulet.hu
Telefonon is elérhetők vagyunk a 06-20-9770-356-os telefonszámon, valamint a 06-1-273-0755-ös telefonszámon félfogadási időben a Hermina Egyesület irodájában.
Programunk hagyományőrző, ezért fontosnak tartjuk, hogy ápoljuk a közművelődési tevékenységet és szorgalmazzuk diákjaink olvasási készségét.
Üdvözlettel:
Bereczk Istvánné
a VGYHE Közművelődési és Kulturális Bizottságának Vezetője
***
6. A Pesti Magyar Színház évadkezdő kínálatából
A színházjegyet idén is a megszokott módon az akadalymentesites@mszinhaz.hu címen igényelhetnek, vagy a 06 70 903 8955 telefonszámon.
Szeptember-október havi műsor:
Szeptember 17. 15 óra Berg Judit: RUMINI
Szeptember 23. 19 óra Moliére: A FÖSVÉNY
Szeptember 30. 19 óra Tim Firth: NAPTÁRLÁNYOK – első audionarrációval kísért előadás
Október 1. 11 óra Berg Judit: RUMINI
Október 1. 19 óra Tim Firth: NAPTÁRLÁNYOK
Október 10. 19 óra Moliére: A FÖSVÉNY
Október 12. 19 óra VALAHOL EURÓPÁBAN
Október 13. 15 óra VALAHOL EURÓPÁBAN
Október 14. 19 óra Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI
Október 15. 15 óra Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI
Tájékoztatjuk, hogy előadásainkat – előre egyeztetett időpontokban – színpadbejárás előzi meg, amennyiben az előadás előkészületei ezt megengedik. De bizonyos esetekben csak az előadást követően van lehetőség a színpad bejárására. Érdeklődni jelen hírlevelünk végén található elérhetőségeken lehet.
Jegyigénylés és részletes információk:
Tóth Cecília, társadalmi felelősségvállalási referens
e-mail: akadalymentesites kukac mszinhaz pont hu
akadalymentesites@mszinhaz.hu
Telefonszám: +36 70 903 8955
***
7. Látássérült kisgyermekes szülők figyelmébe
Momó Gyerekrádió- Magyarország Legmesésebb Online Gyerekrádiója
A Momó Rádió egy szórakoztató, játékos, ismeretterjesztő rádió óvodásoknak, és kisiskolásoknak.
http://momoradio.hu/
A Momó Rádió azzal a céllal jött létre, hogy az interneten keresztül, a zenék és a mesék által fejlessze a gyermekek kreativitását és fantáziáját, valamint népszerűsítse a magyar gyermekzenéket, meséket, mesejátékokat, és az olvasást. Ezért a Momó Rádió 24 órában, kizárólag magyar gyermekzenéket, meséket, mondókákat, óvodás dalokat közvetít.
A Momó Rádió honlapján a gyerekek hallgathatnak meséket, gyermekverseket, altató, és csendesítő zenéket, állat, és hangszerhangokat is.
A Momó Rádiónak van applikációja is, tehát bárhol a világon hallgatható, ahol van internet.
A Momó Rádió igyekszik a szülőknek is segíteni hasznos információkkal:
http://gyerek.momoradio.hu/
A Momó Rádió 2014-ben 3. helyezett lett a Legjobb Európai Gyermekbarát Tartalom Magyar Díjának nem szakmabeli kategóriájában.
Ez azt jelenti, hogy a Momó Rádió honlapján csak gyerekeknek szóló tartalmak, képek, szövegek találhatók. Ezért biztonságosan kattintható bárhová, minden tartalom bátran megnézhető, elolvasható.
Koleszárné Hechlovszky Krisztina főszerkesztő
***
8. A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei
Egyesületének hírei:
8.1.A biblia és a reformáció
A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete a Reformációs emlékbizottság által meghirdetett pályázatnak köszönhetően a közösség ereje projekt keretében elkészítette a Biblia és a reformáció című ismeretterjesztő hangos kiadványát.
Letölthető a www.vakegy.hu akadálymentes weboldalról a szolgáltatások hivatkozás alól.
Nemes-Nagy Tünde
**
8.2. 2018-ban is megjelennek kiadványaink
A Vakok és Gyengénlátók Sz-Sz-B. Megyei Egyesülete 2018-ban az alábbi kiadványokat jelenteti meg akadálymentes formátumokban.
– Szemezgető: Ismeretterjesztő kiadvány, melyben jól megférnek egymás mellett pályázati felhívások, saját életeseményen alapuló történetek, versek, könyvajánlók, látássérülteket érintő jogszabályok, innovatív technikai újdonságok, interjúk, felhívások, novellák, és minden, ami az ismereteink tárházát bővíteni hivatott.
Megjelenik kéthavonta, februárban, áprilisban, júniusban, augusztusban, októberben és decemberben.
Lapzárta: Megjelenés előtti hónap harmincadika.
A kiadványt szerkeszti: Nemes-Nagy Tünde.
Az írásokat az alábbi címre várja a szerkesztő: elnok@vakegy.hu
-Egész-séker: Egészségmegőrző kiadvány, melyben forrásmegjelöléssel, a világhálón fellelt írásokat kínálunk az olvasóknak. Témáink között van a prevenció, az alternatív orvoslás, a szemünk védelme, a természetes gyógymódok, olvashatnak zöldségekről, gyümölcsökről, betegségekről, mozgásformákról, helyes táplálkozásról, és ha a fenti témák közül önöknek is van írásuk, akkor azt is szívesen fogadjuk.
Megjelenik évente négy alkalommal, negyedévente.
A kiadványt szerkeszti: Gálné Imre Ibolya.
Az írásokat az alábbi címre várja a szerkesztő: kultúra@vakegy.hu
– Fülbevaló: Női magazin, melybe minden írást szívesen fogad a szerkesztői stáb ami a lányokat, asszonyokat, nőket és hölgyeket érdekelhet, érinthet.
Megjelenik évente négy alkalommal, negyedévente.
A magazint szerkeszti: Szabó Judit
Írásaikat a vakegy@upcmail.hu címre várja a szerkesztő.
A kiadványok éves előfizetési árai:
Braille formátum:
– Szemezgető 2000 Ft.
– Egész-séker 2000 Ft.
Elektronikus, HTML formátum:
– Szemezgető, 500 Ft.
– Egész-séker, 500 Ft.
Hangzó kiadványok:
DAISY változatban a Szemezgető című kiadványunkat készítjük el.
Éves előfizetési díja 500 Ft (e-mail-ben, letöltő linken).
Hangzó változat CD-n, MP3 formátumban:
– A Szemezgető: éves előfizetési díja 500 Ft.
– Az Egész-séker: éves előfizetési díja 500 Ft.
– A fülbevaló: Éves előfizetési díja 500 Ft.
Síkírásos, nagybetűs formátum:
2018-ban a Szemezgető jelenik meg síkírásos, nagybetűs formában. Éves előfizetési díja: 2000 Ft.
Az előfizetés menete:
A fenti kiadványokra 2017. augusztus 1. és 2018. január 31. között lehet előfizetni, személyesen az Egyesület ügyfélszolgálati irodájában, az őszi információs napokon, a Budapesten megrendezésre kerülő LESEK konferencián, banki átutalással, vagy postai úton. A közlemény rovatba kérjük, írja be a megrendelni kívánt kiadvány nevét és a formátumot.
Cím: Vakok és Gyengénlátók Sz-Sz-B Megyei Egyesülete 4400 Nyíregyháza István utca 3.
E-mail: ugyfelszolga@upcmail.hu
Tel: +36-42-407-486 Mobil: +36-30-373-1380
Bankszámlaszám: Szabolcs takarék 68800109-11055341
**
8.3.Ismét asztali és Braille naptár
Idén is rendelhető a nagybetűs asztali naptár, melyet a Leporelló papírszaküzlet támogatásával ajánlunk. Ez a hétköznapi segédeszköz rendkívül praktikus, hiszen a gyengénlátók, sőt az aliglátók is kitűnően tudják használni. A naptár lapjain a dátumok kontrasztos, nagy méretben láthatók. A vasárnapokat és ünnepnapokat külön kiemeltük, ezek sötét alapon fehér számokkal vannak jelölve, így első ránézésre azonnal kitűnik a többi nap közül. A dátumok mellett a névnapok is fel vannak tüntetve, természetesen gyengénlátók számára megfelelő betűméretben. Ami a naptárat igazán praktikussá teszi, az az, hogy a jobb oldalon jegyzetelésre szolgáló üres helyet hagytunk ki. Így akár határidőnaplóként is használható. Az ajándéknak is rendkívül alkalmas naptár ára keménypapírból készült tartóval együtt 1200 Ft, tartó nélkül 1000 Ft.
A tavalyi év újdonsága volt a Braille naptár kollekció, mely a 2018-as évre is rendelhető. A visszajelzéseknek köszönhetően, új kemény fedelet és spirált kapott, mely megkönnyíti a lapozást. Továbbá a naptár hátulján plusz üres lapokat is tartalmaz, hogy itt jegyzetelni is lehessen. Újdonságként önállóan is megvásárolható a kisméretű, kézitáskában is kényelmesen elférő gyors és bővített naptár is, melyeknek ára egységesen 800 Ft. Aki mindkettőt rendeli kollekcióban, ebben az esetben 1500 forintért juthat hozzá.
Megrendeléseiket 2017. augusztus 1 és november 15-e között várjuk az alábbi elérhetőségeink valamelyikén, valamint személyesen az őszi információs napokon és Budapesten a LESEK konferencián.
– Postacím: 4400 Nyíregyháza István utca. 3.
– Tel: 42/407-486,
– Mobil: 30/195-4312,
– Email: ugyfelszolga@upcmail.hu
A rendelést követően a naptár árát az alábbi számlaszámra kérjük átutalni: Szabolcs Takarék: 68800109-11055341
A megjegyzés rovatba kérjük, írják be, a megrendelni kívánt naptár formátumát (Braille gyors; Braille bővített, vagy naptár kollekció).
FONTOS!
A nagybetűs naptár számlaigénye esetén ne utaljon előre, mivel a partnerünk által kiállított számla alapján kell az utalást elindítani. Mindezekről kollégáink tájékoztatják Önt a megrendelést követően.
Szabó Judit
Calendar Managger
***
***
A Vendégoldal rovat hirdetéseinek tartalmáért az MVGYOSZ nem vállal felelősséget!
***
Köszönjük, hogy elolvasta hírlevelünket!
***
A hírlevelet szerkesztette: Árvay Mária