Views: 0
Immár második alkalommal nyílt lehetőségünk idén arra, hogy audio-narrált előadást tekintsünk meg a Fővárosi Nagycirkuszban. Az éppen futó előadás a Cirkuszherceg címet viseli, mely a cirkusz lényegére szeretne választ találni.
Az előzetes várakozások ellenére időben való érkezést követően (még mielőtt elkezdődött volna az előadás) a kulissza-bejáráson találkoztunk a fellépő artistákkal, táncosokkal, illetve az egyik több számban is megjelenő lóval is. Természetesen a műsor alatt használt eszközöket is kézbe vehettük. Miután pedig elfoglaltuk a helyünket és megkaptuk a narrációhoz nélkülözhetetlen headset-eket, előbb Fekete Péter, a Cirkusz igazgatója, majd a Református Szeretetszolgálat képviselője köszöntötte a megjelent publikumot.
Az előadás keretét egy elképzelt osztálytermi óra alkotta, mely során az osztályfőnök (Demjén Natália) a mesterséges intelligencia segítségével arra kereste a közönséggel (az osztállyal) a választ, hogy vajon mi is teszi oly varázslatossá a cirkuszt.
A képzeletbeli utazás során több hasizom-erősítő bohóc játékot, lélegzetelállító akrobata mutatványt, lovas- és egy kutyás számot is láthattunk. A számítógép pedig időről-időre rákeresett a találatokra, újabb és újabb produkciókat tárva elénk. Az előadás vége felé fellépett egy tánccsapat, különlegességük pedig az volt, hogy az egész koreográfiát teljes sötétségben mutatták be számunkra, viszont az egész testüket behálózó ledeknek köszönhetően a nézők végig lekövethették a táncosok mozgását.
Annak érdekében, hogy maradéktalanul élvezhessük az előadást, a Cirkusz egyik munkatársa , Vass Anna folyamatosan közvetítette számunkra a manézs eseményeit. A lelkes, beleélő előadásmód és a professzionális leírások, egyszóval Anna munkája, élővé, pontosabban láthatóvá tette számunkra a láthatatlan/érzékelhetetlen dolgokat is. Amellett, hogy közvetítette a porond eseményeit, olykor-olykor egy-egy kulisszatitkot is elárult a szereplőkről, munkájukról, gyakorlataikról, ezáltal pedig még élvezhetőbbé téve / közelebb hozva hozzánk az egész cirkuszi világot. Talán nem túlzás kijelenteni azt, hogy az eddig a LÁTVASE tagjai által átélt cirkuszi élmények közül a mostani volt a legszínesebb, legprofesszionálisabb. Ebben egyformán hatalmas szerepe volt a cirkusz minden egyes tagjának, függetlenül attól, hogy fellépő, szervező, segítő volt-e.
Azt, hogy pontosan milyen választ is kapott az osztály a nagy kérdésre, fedje a homály, csak ennyit mondhatok: Lépj be a cirkuszba, tekintsd meg, jobban mondva éld át ezt a CSODÁT!
Köszönjük az élményt!
(Szöveg: Csiszár Tamás, Képek: Kaltenecker Andor)