Szeleiné Böröczi Ildikó bejegyzései

Figyelem, megszületett! – ITT-HON – versek Vas megyéből

Views: 64

A közelmúltban látott napvilágot a Szülőföld Kiadó gondozásában egy újabb irodalmi gyöngyszem : ITT-HON– versek Vas megyéből címmel.  Olyan 25 ma élő  költő verseit fűzi csokorba, akik vagy itt élnek és alkotnak, vagy más kötődésük van a megyéhez.

A szerzők több generáció képviselői: az egészen fiatal korosztálytól a szépkorúakig.

Korlátok nélkül – interjú Csiszár Tamással

Views: 13

A minap Csiszár Tamással, a Kanizsai Dorottya Gimnázium 11-es diákjával beszélgettem. Bő két éves barátság fűz hozzá, ezért, mint mindig, most is bőven akadt téma. Elmesélte nekem többek között, hogy mióta írja verseit/novelláit, melyik pályázati eredményére a legbüszkébb, honnan jön egy-egy ihlet,

Safer Internet Day 2018 – a jobb internet veled kezdődik

Views: 9

Nemrég került megrendezésre a Biztonságos Internet Nap /SID/, mely alkalomból a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kisfilm és novella pályázatot hirdetett. A pályázat célja a biztonságos internet használatára való buzdítás volt. E napon (02.06.) nem csupán Magyarországon, hanem a világ másik 130 országában rendeztek programokat.

Felhívás Braille versenyre

Views: 18

Versenyfelhívás
Braille versenyre várjuk a jelentkezőket
Ön azok közé tartozik, akik tudnak és szeretnek Braille-írást olvasni? Nemcsak a Braille-könyvekhez
ragaszkodik, hanem a legmodernebb technikai eszközöket
is használja? Hozzátartozik az iPhone a mindennapjaihoz? Ezek mellett szeret utazni, és a Braille-
kultúrát szerető emberekkel ismerkedni?

Ismét lesz számítógépes tábor látás sérült fiataloknak

Views: 21

Ismét Nemzetközi Számítógépes tábor
látássérült fiatalok részére

 

 

Ha 16 és 21 év közötti látássérült fiatal vagy, beszélsz angolul, akkor az ICC táborban a helyed!

 

Minden évben más európai országban, idén az Adriai-tenger partján kerül megrendezésre a Nemzetközi Számítógépes és Kommunikációs tábor,

2018. január 22-én elnökválasztó Közgyűlés volt a VGYVE-nél

Views: 21

2018. január 22-én elnökválasztó közgyűlésre jöttek össze a VGYVE tagjai. Bősze Györgynek és Nagy Lászlóné Marikának lejárt a mandátuma.

35-en szavazhattak a megjelentek közül. A közgyűlés egyhangúan újra választotta Bősze Györgyöt elnöknek, és Nagy Lászlóné Marikát alelnöknek.

A tagság közül többen elmondták,

Idén is mehetnek adat egyeztetésre a SIM kártyások

Views: 16

Az idén mintegy 3,5 millió feltöltős SIM-kártyánál kell elvégezni a jogszabályban előírt éves adategyeztetést, amelyet a szerződéskötéstől számított fordulónapokon kell elvégezni – közölte a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH). A szolgáltatók közölték, már januárban elkezdik az ügyfelekkel az adategyeztetést.

A részletek itt olvasható:

http://www.tozsdeforum.hu/extra/tech-tudomany/iden-is-mehetnek-adategyeztetesre-a-sim-kartyasok-90465.html