Szemfüles magazin 2018. március

Sok szeretettel köszöntjük a Szemfüles magazinműsor hallgatóit. Ebben a műsorunkban új rovatot indítunk, az egyesület kérdez, a szemorvos válaszol. Most a makula degenerációról kérdeztük a szemorvost.

A Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete egyik fő feladatának tekinti az érzékenyítést. Ezeken a programokon megismerhetik az érdeklődők a vakos eszközöket és azt, hogy hogyan tudnak a látó emberek segíteni a látásukban korlátozottaknak.

Március 12-én volt a Láthatatlan vacsora, -második alkalommal-, melyet az Esélyek háza közösen rendezett a Vakok és Gyengénlátók Egyesületével. Összeállításunkban a résztvevők élményeit hallhatják hallgatóink.

Az arcképcsarnokban Deckellmann Róbertet mutatjuk be, aki mesél az életéről.

Március 15-én egyesületünk is részt vett Horváth Boldizsár szobrának koszorúzásán. Többek közt fellépett a Boglya együttes is. A Boglya részt vett az Együtt élünk hét záró rendezvényén 2017-ben. Riportunk ezen a programon készült.

A Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete meghívót kapott a március 27-én tartandó HEP ülésére. A HEP program Sombathely város önkormányzatának fontos feladatait összegzi. Riportunkban erről hallhatnak részletesen.

 

 

Print Friendly, PDF & Email