MVGYOSZ hírlevél 45. szám 2019.09.20. Együtt formáljuk élhetőbbé a világot!

Visits: 6

 Az MVGYOSZ érdekképviseleti tevékenysége 
 
 Javítani kell a fogyatékossággal élő személyek és a rendőrök közti kommunikáción 
 Az  ORFK hangsúlyozta, hogy a fogyatékossággal élő személyeknek ugyanúgy  érdeke, hogy kiszűrjék a parkolóhelyeket jogtalanul elfoglalókat.
 Ezzel  az állítással a megjelent szövetségek egyet is értenek, de azt  szeretnék elérni, hogy a jogszabályi keretek között az intézkedő  rendőrök az alapvető jóhiszeműség elvét gyakorolva járjanak el a  fogyatékossággal élő emberekkel és hozzátartozóikkal szemben. Az  érdekvédelmi szövetségek egyeztetnek egymással és kidolgoznak egy,
 a  különféle fogyatékosságból eredő specialitásokat is figyelembe vevő  protokollt a kártya használatával, valamint annak ellenőrzésével  kapcsolatban, melyet azután egyeztetnek az ORFK-val is. Ha ebben sikerül  megegyezésre jutni, akkor az egységes eljárás kialakítása érdekében  akár jogszabály-módosítás nélkül, belső utasítással vezethetik be az  újításokat, ami a rendőrökre az egész ország területén kötelező. 
 TOVÁBB A HÍRRE 
   
 Az MVGYOSZ rendezvényei 
 A Fehérbot nemzetközi napja 2019. október 14. 
  
 A  vak és gyengénlátó emberek társadalmi részvételének erősítése  megköveteli, hogy az érdekképviselet a felnövekvő generációkra különös  figyelmet fordítson. 
 A  társadalmi integráció első fontos színtere a nevelés-oktatás  intézményrendszere, ezért a Fehérbot nemzetközi napján 2019-ben a  látássérült diákok köz- és felsőoktatásban való egyenlő esélyű  részvételére irányítjuk a szakma és a sajtó figyelmét.
 A  Fehérbot nemzetközi napját egy nappal megelőző sajtónyilvános eseményen  nemcsak az MVGYOSZ látássérült diákokat segítő "A jövő kilátásai" című  projektjének legfrissebb fejleményeiről számolunk be, hanem egy  különleges kiállításra is hívjuk vendégeinket, mely a vak és gyengénlátó  diákok oktatását segítő izgalmas és különleges eszközök tárházába enged  betekintést és ad tippeket diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak és  döntéshozóknak egy befogadóbb oktatási környezet megvalósításához.
 Emellett,  hagyományainkhoz híven, azon személyek kitüntetése sem marad el, akik  az elmúlt években a látássérült emberek társadalmi integrációját  kiemelkedő munkájukkal támogatták.
 Program:
 9:30 – 9:50: Sajtótájékoztató 
 10:00: Megnyitó beszédet mond dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke 
 10:10: Braille emlékérmek átadása 
 10:20:  Az integrált oktatásban részt vevő látássérült tanulók és hallgatók  lehetőségeinek és helyzetének ismertetése Magyarországon 
 - Maruzsán Zoltán, az EMMI köznevelésért felelős államtitkára
 - Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke
 -  Botárné Barcza Éva, az Oktatási Hivatal Pedagógiai-szakmai  Szolgáltatások Koordinációs Főosztályának Szakmai Szolgáltatások  Osztályának osztályvezetője
 10:50: A jövő kilátásai projekt bemutatása 
 - dr. Csocsán Lászlóné a projekt munkatársa
 11:00: A jövő kilátásai weboldal bemutatása 
 - Puskás Anett a projekt munkatársa
 11:10: Tanulásban segítő eszközök a látássérült diákok integrált oktatásában 
 - Rozsmann Éva, a Vakok Általános Iskolája Egységes Módszertani Intézményének gyógypedagógusa
 11:20: A piktogram pályázat eredményhirdetése 
 -  Angyal Gábor, az MVGYOSZ szakmai vezetője A látássérültek tanulását  segítő eszközök kiállítása, amely a rendezvény napján folyamatosan  megtekinthető.
 Részvételi szándékukat, kérjük, a szervezes@mvgyosz.hu e-mail címen szíveskedjenek jelezni 2019. október 10-éig. 
   
 Könnyed nevetés és komoly szakmai beszélgetések:
 így zajlott le a Hallható kultúra esemény a Hermina úton 
 2019. szeptember 13-án az MVGYOSZ székházában izgalmas, informatív és szórakoztató eseményre került sor. 
 A  péntek 13-i dátum csak pár perc erejéig sújtotta a szervezőket, a  hősiesen, több órán át tolmácsoló Gombás Judit hangja pedig végül  akadályok nélkül eljutott az érdeklődők fülébe.
 Az  előzetes regisztrációhoz kötött, ingyenes eseményen nagyon szép számban  jelentek meg az érdeklődők, és ami talán kiemelendő, az audionarrációs  szakma hazai képviselői az ország minden tájáról összesereglettek. 
 TOVÁBB AZ ESEMÉNYRE 
   
 Az MVGYOSZ hírei 
 Laptop pályázat középiskolás diákoknak 
 A  Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége A jövő kilátásai –  SÉSEJT-19.01 pályázati azonosítóval pályázatot hirdet azon látássérült  középiskolás diákok részére, akik tanulmányaikat a 2019-2020-as tanévben  integrált keretek között folytatják és az MVGYOSZ által előállított,  digitális akadálymentes tankönyvekből tanulnak. 
 A  szövetség célja, hogy a látássérült középiskolások tanulmányi  eredményeinek alakulását ne befolyásolhassa a tanulást segítő  eszközrendszer nem megfelelő mivolta vagy hiánya.
 Ezért  a pályázaton 15 diák nyerhet választása szerint új laptopot, vagy  iPad-et (külső billentyűzettel), mintegy 3.500.000 Ft értékben. A  pályázattal kapcsolatos további részletekről a Pályázati kiírásból lehet  tájékozódni.
 Angyal Gábor 
 TOVÁBB A PÁLYÁZATI KIÍRÁSRA 
   
 A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Erzsébet-program pályázatai 
 A  Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány immár több mint 7 éve nyújt üdülési,  pihenési lehetőséget többek között nyugdíjasok, nagycsaládosok,  fogyatékossággal élő felnőttek és gyermekek részére az Erzsébet-program  keretein belül. 
 Az Erzsébet-program folytatásaként 2019. szeptember 17. napján kedden 10 órakor jelentek meg új pályázati kiírásaink.
 Elsőként  a sok gyermeket (nagycsaládok), illetve a fogyatékossággal élő  gyermeket nevelő családok számára 2019. szeptember 17-én 10 órakor nyílt  meg a pályázási lehetőség. 2019. szeptember 30-án az idős korúak és a  fogyatékossággal élők adhatják majd be pályázatukat kedvezményes  üdülésre az elektronikus felületen keresztül. 
 A pályázatok benyújtására – a korábbi pályázati időszakokkal megegyezően – továbbra is kizárólag az elektronikus pályázati felületen keresztül van lehetőség, amely felület a www.erzsebetprogram.hu honlapról érhető el.
 A  pályázatok beadása előzetes regisztrációhoz kötött (előzetes  regisztrációnak számít a korábbi pályázatok során létrehozott  felhasználói fiók is, így visszatérő pályázók a korábbiakban létrehozott  e-mail cím és jelszó páros használatával tudnak a felületen  bejelentkezni, és a felmerült valamint szükséges változások frissítését  követően pályázatot benyújtani). A pályázatok elbírálásának és a nyertesek értesítésének időpontja 2020. január 20. minden célcsoport esetében.
  
 FIGYELEM!  A törvényi szabályozások változása miatt mind a visszatérő, mind az új  pályázók számára kötelező új, 2019. szeptember 17-től hatályos, un.  „Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez” nevű dokumentum  kitöltése, aláírása és a pályázói felületre feltöltése! 
  
 A dokumentum elérhető a www.erzsebet-program.hu weboldalról.
 További változás, hogy az Erzsébet-program személyes ügyfélszolgálata bezárt.
 Azon érdeklődők, akik telefonos segítséget kérnek, az alábbi elérhetőségen tehetik ezt meg: +36(1)884-4111.
 A pályázati felhívások és egyéb dokumentumok a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány honlapján is megtekinthetők. 
 Az MVGYOSZ szolgáltatásai 
 Akik a távolból helyettünk látnak – Bemutatkoznak a Távszem operátorok 
 Beszélgetés Molnár Anikó Távszem operátorral 
 „Egy  jó barátom hívta fel a figyelmemet az álláshirdetésre, mert úgy  gondolta nekem való feladat. Empatikus vagyok, ami úgy gondolom minden  szempontból fontos az életben, de ennél a munkánál kifejezetten. Mivel  szeretek emberekkel foglalkozni, embereknek segíteni és kommunikálni,  örültem, hogy találtam egy olyan lehetőséget, ahol a mindennapi  munkaórák úgy telnek el, hogy közben ténylegesen megkönnyíthetem mások  mindennapjait.” 
 TOVÁBB A BESZÉLGETÉSRE 
   
 Az MVGYOSZ segédeszközboltjának kínálatából 
 Újdonságaink  között is és heti ajánlatunkban is a segédeszközboltban fellelhető  gazdag irat-, okmány- és igazolványtartókból válogathatnak a kedves  olvasók. 
 TOVÁBB AZ ÚJDONSÁGOKRA 
 TOVÁBB A HETI AJÁNLATOKRA 
 
 Heti könyvajánlók 
 Kortárs dráma a Bodor Tibor Hangoskönyvtárban 
 Sütő András: Három dráma 
 A  szerző három drámát nyújt át kellő tisztelettel a kegyes-kegyetlen  olvasónak is, miután a színházi nézőközönség meggyőzte őt arról, hogy  fáradozása talán nem volt hiábavaló.
 Három  dráma: az emberi történelemnek három pillanatából, a múltból felidézve,  az egyetlen lehetséges látószög alapján, amely a jelené, hisz  tulajdonosai vagyunk minden idegszálunkkal. Ilyenformán a történelembe  és mitológiába költözöttek – a képzelet aranytrombitáinak szaván  elindulva – olyan szem sugarán vonulnak keresztül, amely óhatatlanul  rájuk veti a jelen tapasztalatainak fényét-árnyékát. Viszonzásképpen ezt  teszik maguk is, annak igazolásaképpen, hogy a múlt, a Megtörtént:  bennünk lakozik, amiként mi is táplálékai vagyunk az étvágytalansággal  sosem vádolható jövendőnek.
 E  hármas egységben élve a már említett kényszer parancsára vizsgáljuk  magunkba a történelmet s lehetséges útjainkat a történelemben. Mert  végül is az a fontos: hátunkon a múltnak terheivel merre tartunk? A  derengő horizonton hol fényesebbek a reménység jelei? „Jaj annak, aki  nagyobb sietséggel tanítja az embereket, mint ahogy tanulni képesek.” 
 TOVÁBB AZ AJÁNLÓRA 
   
 Komédia a Louis Braille Könyvtárban 
 Szeptember 21. – a Magyar Dráma Napja
 Molnár Ferenc: Az ördög 
 „A  szem az emberi tisztesség biztonsági lámpája. Mikor már minden sötét a  hazugságtól, az ő kis reszkető fénye titkosan csillog.” Ezt Molnárnál  nem más mondja, mint maga a megtestesült Ördög. Mert ilyen leleplezés  csak az ő száját hagyhatja el, hisz szinte ő az egyetlen, minden  tekintetben tisztességes lény, aki nem hazudik, aki tisztán lát, aki  szerint a dolgokat úgy kell intézni, hogy a tisztesség minél kevésbé  csorbuljon, már pedig az Ördög szerint a tisztesség a szenvedélyben van.
 „AZ ÖRDÖG: (…) Hát most… itt vagyok.
 JÁNOS: Igen. Hozott Isten.
 AZ ÖRDÖG: Pardon, magam jöttem.” 
 TOVÁBB A KÖNYVAJÁNLÓRA 
 
  
 Köszönjük, hogy elolvasta hírlevelünket!
  
 A hírlevelet szerkesztette:
 Sztakó Krisztina, Sebesi Éva, Szabó Gergely

Print Friendly, PDF & Email